Darts Eb: Smith a bajnok, de nem Michael, hanem Ross!

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.30. 22:51
null
Fotó: PDC
Nagy meglepetéssel ért véget a darts Európa-bajnokság Dortmundban. A győzelmet az a Ross Smith szerezte meg, aki korábban még nem ért el az Eb-mezőnyhöz hasonló erősségű tornát.


A negyeddöntőben Ross Smith 8–3-as hátrányban, sorozatban hét leget nyerve fordított a világbajnok Peter Wright ellen, az elődöntőben pedig azt a Chris Dobeyt győzte le, aki szintén élete legjobb formájában játszott az elmúlt napokban.

A döntőben két Smith meccselt az Európa-bajnoki címért, mivel a másik ágon a kétszeres vb-döntős Michael Smith jutott el a végső ütközetig.

A finálé színvonala méltó volt az egész tornán nyújtott teljesítményükhöz. Mind a ketten száz feletti körátlagot hoztak, a 17 leg során nyolc-nyolc 180-as kört dobtak. Michael Smith egyszer sem vezetett a döntőben, Ross Smith magabiztosan játszott, és végül 11–8-cal megszerezte az Európa-bajnoki címet. Michael Smith a nyolcadik vereségét szenvedte el tv által közvetített döntőben.

 

Ross Smith csupa nagyágyút legyőzte lett Európa-bajnok: sorrendben Joe Cullent, Dimitri Van den Berghet, Peter Wrightot, Chris Dobeyt és végül Michael Smitht intézte el. Sikeréért 120 ezer fontot (57.5 millió forint) kapott.

DARTS EURÓPA-BAJNOKSÁG, DORTMUND
NEGYEDDÖNTŐ

Luke Humphries (angol, 1., 94.19)–Michael Smith (angol, 8., 99.16) 7–10
Dirk van Duijvenbode (holland, 13., 104.15)–Danny Noppert (holland, 12., 89.64) 10–3
Chris Dobey (angol, 31., 104.63)–Dave Chisnall (angol, 7., 98.74) 10–7
Peter Wright (skót, 3., 96.05)–Ross Smith (angol, 27., 95.00) 8–10
ELŐDÖNTŐ
M. Smith (103.61)–Van Duijvenbode (101.43) 11–7
Dobey (94.56)–R. Smith (95.27) 9–11
DÖNTŐ
M. Smith (100.47)–R. Smith (101.32) 8–11

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
4 órája

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
16 órája

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik