Brutális történet! Medve támadt négy birkózóra, megküzdöttek vele

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 17:41
null
Brady Lowry (balról) és Kendell Cummings a Billings Kórházban (Fotó: ABC News)
A Northwest Egyetem négy birkózója szombaton szarvasagancsgyűjtés céljából indult túrázni a Yellowstone Nemzeti Park délkeleti részén, ám a kiruccanás nem várt drámai fordulatot vett: az ABC News híradójából kiderül, hogy egyikükre, Brady Lowryra grizzly medve támadt, szét akarta marcangolni a srácot. Barátja, Kendell Cummings ezt nem nézhette tétlenül, teljes erőből nekirontott az állatnak, le akarta birkózni – a medve ezután rá támadt, rendkívül súlyos sérülések árán, de közös erővel sikerült elhajtaniuk az állatot.


„A medve kirohant a fák közül, csak akkor vettem észre, amikor már velem szemben állt. Egyetlen szót ordíthattam: »Medve, medve!«, s egyetlen dolgot tehettem, a fejemet eltakarva védekeztem a földön, amikor leterített. Az életemért harcoltam, tudtam, hogy óriási bajban vagyok”
– emlékezett vissza a történtekre Brady Lowry, aki kartörést és számos, harapás miatt bekövetkezett mély sebet szenvedett.

Lowry jó barátja, Kendell Cummings egyből csapattársa segítségére sietett, nekirontott a medvének, rugdosni kezdte, és a bundájánál fogva próbálta lebillenteni róla.

„Kétféleképpen dönthettem: elfutok, és ezzel együtt lemondok Lowryról vagy megpróbálom megmenteni. Nem akartam elveszíteni a barátomat, borzalmas volt látni, ami történik: hatalmas, öreg medve került fölé” – mondta Cummings.

Elérte a célját, a medve abbahagyta Lowry marcangolását, csakhogy ezután őt vette célba: „Leterített a földre, majd a fejévél tolt az egyik fáig, aminek aztán nekiszorított, ott esett nekem. A kezeimet a szájába tettem azért, hogy ne a nyakamat harapja.”

A medve végül elment, de csak rövid időre… „Hallottam, ahogy ismét mögém áll, morog, majd elindul felém – így Cummings. – Megfordultam, és láttam, ahogy nekem jön. Megint megtámadott.”

August Harrison ekkor avatkozott közbe, kiabálva odarohant. Csodával határos módon az állat ekkor olyannyira megijedt, hogy végleg elment.

Cummings felkapaszkodott a fára, onnan kereste társait. Lowry képes volt sétálni, olyan helyre gyalogolt, ahol térerőt talált, felhívta a 911-et. A két másik csapattárs, Harrison és Orrin Jackson lesegítette a hegyről a súlyosan sérült Cummingst, aki képtelen volt járni. Mind a ketten a Billings Kórházban kötöttek ki, Cummingst műteni kellett. Kedden elhagyhatták a klinikát.

Brady Lowry a történtek után így vélekedik: „Kendell és én is halott lennék, ha nem lettünk volna ott mind a négyen. Ha Kendell nem tépi le rólam a medvét, ha August nem rohan oda, s ijeszti el. Csapatmunka volt, szeretjük egymást, a történtek után még biztosabb vagyok abban, hogy életünk végéig barátok maradunk.”

A srácokkal készült riport angol nyelven megtekinthető ITT.

A Csupasport kedden számolt be arról a történetről, amely Japánban történt, s amely során egy sziklamászó a fejére rögzített GoPro kamerával felvette, hogy fekete medve támad rá. A férfi üvöltve, ütve, rúgva védekezett az állattal szemben, amelyet sikerült lejjebb taszítania, így a medve némi idő után feladta a küzdelmet.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
Tegnap, 10:17

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
2025.08.21. 13:46

„Megküzdünk egymással, mint Rocky és Apollo”

Birkózás
2025.08.14. 08:40

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25
Ezek is érdekelhetik