Asztalitenisz-vb: egyoldalú volt a döntő is, Kína a női bajnok

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 16:12
null
A világbajnok kínai női asztalitenisz-válogatott (balról): Csen Hszing-tung, Vang Ji-ti, Li Szun (szövetségi kapitány), Csen Meng, Szun Jing-sa, Vang Man-jü (Fotó: WTT)
A várakozásoknak megfelelően a kínai női csapat sima győzelmével zárult a japánok elleni döntő Csengtuban.

 

A csengtui csapat-világbajnokság női döntője pontosan azt a kínai fölényt hozta, ami egyébként az egész világbajnokságot jellemezte. Annak ellenére, hogy a világ második legjobb csapata, Japán volt az ellenfél, a címvédő és egyben házigazda kínaiak a finálé három mérkőzésen mindössze egyetlen játszmát veszítve 3:0-ra nyertek.

A női csapatban immár 22-szeres világbajnok Kína Csengtuban mind a nyolc mérkőzését 3:0-ra hozta úgy, hogy összesen két játszmát veszített, ebből egyet a döntőben a japánokkal szemben.

A világbajnokságból már csak egy mérkőzés van hátra, vasárnap a férfiak döntőjére kerül sor, itt Kína ellenfele némi meglepetésre Németország lesz.

56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Nők. Döntő

Kína–Japán 3:0

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Póta már biztos vb-résztvevő

Egyéb egyéni
2025.02.25. 13:56

Asztalitenisz: a franciák csak ijesztgettek Kína besöpörte a huszonharmadik aranyát

Egyéb egyéni
2024.02.25. 19:25

Asztalitenisz: Szőcséknek Japán már túl erős volt, a franciák mindkét csapata elődöntős

Egyéb egyéni
2024.02.22. 14:46

Asztalitenisz: a férficsapatunkat búcsúztató dánok már a 8 között vannak a vb-n

Egyéb egyéni
2024.02.21. 15:58

Asztalitenisz: nagy játék, nagy győzelem a belgák ellen, a férfiak Dánia ellen folytatják

Egyéb egyéni
2024.02.20. 17:18

Asztalitenisz: sima győzelem, drámai pillanatok és továbbjutás – női csapatunk izgalmas napja a vb-n

Egyéb egyéni
2024.02.20. 12:57

Asztalitenisz: a rutinra szavazott a kapitány a belgák elleni sorsdöntő meccs előtt

Egyéb egyéni
2024.02.19. 07:47

Asztalitenisz: Kína megtisztelt minket, a világ három legjobb játékosával állt fel ellenünk

Egyéb egyéni
2024.02.19. 07:40
Ezek is érdekelhetik