Asztalitenisz-vb: a svéd férficsapat Kína megállítására készül

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.10.06. 17:49
null
A svédek elsősorban az egyéni vb-ezüstérmes Truls Möregärdhban bíznak (FOTÓ: WTT)
Férfi és női válogatottunk számára ugyan már befejeződött a csengtui csapat-világbajnokság, a közvetlen élmezőny még küzd az aranyéremért és a dobogós helyekért.


A férfiaknál első ránézésre a 16 közé jutó India szereplésére kaphatja fel az ember a fejét, de manapság már ez sem szenzáció, hiszen válogatottjuk a 17. helyen áll a világranglistán. Ennél sokkal érdekesebb, hogy kialakult a negyeddöntő párosítása: itt egyértelműen kiemelkedik a Kína–Svédország összecsapás, ugyanis a címvédő ázsiai alakulatra jelen állás szerint talán éppen a skandinávok tűnnek a legveszélyesebbnek. Azt persze nem lehet kijelenteni, hogy az európai együttes legyőzi a bomba erős kínaiakat, de a fiatal svéd csapat, élükön a szögletes ütővel játszó, mindössze 20 éves egyéni vb-ezüstérmes Truls Möregärdhal bizony okozhat némi fejfájást a házigazda, egyben címvédő alakulatnak.

Míg a nyolc között a férfiaknál Európa és Ázsia egyenlő arányban osztozott a helyeken, a nőknél az erőviszonyoknak megfelelően ez a mutató 5:3 volt az ázsiaiak javára. Sőt már azt is tudjuk, hogy az elődöntőben három távol-keleti csapat mellett Németország – amelynek szövetségi kapitánya a korábban a Statisztika színeiben több BEK-győzelmet is szerző, ám a válogatottban horvát színekben versenyző Boros Tamara – küzd Európa becsületéért, de óriási meglepetés lenne, ha a pénteki elődöntők után nem Kína és Japán készülne a szombati fináléra.

ASZTALITENISZ
56. CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG, CSENGTU
Férfiak. Nyolcaddöntő:

Kína–India 3:0, Svédország–Belgium 3:0, Portugália–Szlovénia 3:0, Németország–Horvátország 3:0
A negyeddöntő párosítása:
Kína–Svédország, Japán–Portugália, Dél-Korea–Hongkong, Franciaország–Németország

Nők. Nyolcaddöntő:
Portugália–Luxemburg 3:1, Japán–Dél-Korea 3:0
Negyeddöntő:
Kína–Portugália 3:0, Tajvan–Szingapúr 3:2, Németország–Hongkong 3:2, Japán–Szlovákia 3:0

Az elődöntő párosítása:
Kína–Tajvan, Japán–Németország

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
2025.08.17. 10:59
Ezek is érdekelhetik