Gyász: elhunyt Gyenes J. András, az NS egykori főszerkesztő-helyettese

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.09.09. 10:48
null
Gyenes J. András (Fotó: Tumbász Hédi)
Életének 75. évében elhunyt Gyenes J. András, a Népsport, illetve a Nemzeti Sport egykori főszerkesztő-helyettese – közölte a Magyar Sportújságírók Szövetsége közösségi oldalán Gyenes J. András családjára hivatkozva.

Gyenes J. András Szegeden született, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanult. Újságíróként a Képes Újság munkatársa (1969–1983), a Népsport, a Nemzeti (nép)Sport, a Nemzeti Sport főszerkesztő-helyettese, főmunkatársa, a Képes Nemzeti Sport főszerkesztője (1993–1994) volt.

A sportnapilaptól való távozása után a Nap TV szerkesztőjeként (1999–2003) is dolgozott. Az utóbbi időben az Aréna4 honlapjára írt, sokszor személyes hangú, érdekes futballtárgyú anyagokat. Olyan könyveket jegyzett, mint a Nyolcvan év, nyolcvan örökrangadó (1983, Nagy Bélával), a Mindhalálig a kapuban. Zsiborás Gábor (1994), a Fradi gyászinduló, Dalnoki Jenő élete (2007).

Négy labdarúgó-világbajnokság (1982–1994) és három nyári olimpia (1972–1980) tudósítója volt. A nyolcvanas években a MÚOSZ sportújságíró-szakosztály elnökségi tagjaként, a Sajtó SK elnökeként tevékenykedett, a MOB tagjai közé is tartozott (1984–1988) – mutatta be Gyenes J. András életpályáját a Magyar Sportújságírók Szövetsége.

Legfrissebb hírek

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58

Szombaton katonai tiszteletadás mellett helyezik örök nyugalomra Jenei Imrét Nagyváradon

Magyar válogatott
2025.11.06. 18:35

Gyász: elhunyt a Dallas Cowboys 24 éves játékosa

Amerikai sportok
2025.11.06. 16:56

Eltemették Mezey Györgyöt

Magyar válogatott
2025.11.05. 18:32

Gyász: elhunyt Jenei Imre, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya

Magyar válogatott
2025.11.05. 10:51

Gyász: elhunyt Nagy Béla, az olimpiai ötödik magyar íjász

Egyéb egyéni
2025.11.05. 10:41

A tragikus körülmények között elhunyt bosnyák edző a szíve miatt vonult vissza játékosként

Minden más foci
2025.11.04. 19:12
Ezek is érdekelhetik