Golf: Spieth remekelt, amerikai siker a világválogatott ellen

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.09.26. 12:27
Az amerikai golfozók sorozatban kilencedik alkalommal nyerték meg az Elnökök Kupáját (Presidents Cup), amelyen az Egyesült Államok legjobbjai az Európán kívüli világ válogatottjával csaptak össze – írja a Magyar Távirati Iroda.

A tavalyról erre az évre halasztott viadalnak a Charlotte-ban található Quail Hollow Club adott otthont, ahol a négy nap során végig a házigazdák vezettek, és 17.5–12.5-re győztek.

A torna legjobbja a korábbi világelső Jordan Spieth volt, aki mind a négy párosmeccsét és vasárnap az egyéni mérkőzését is megnyerte, amivel jelentős szerepet játszott a házigazdák sikerében. Hozzá hasonlóan honfitársa, Max Homa is százszázalékos mérleggel zárt, ő három meccset vívott párosban a vasárnapi egyes előtt.

Az először 1994-ben megrendezett Elnökök Kupájának ez volt a 16. versenye, és a mostani a 14. amerikai diadal. A világválogatott 1998-ban Melbourne-ben tudott nyerni, 2003-ban Dél-Afrikában pedig döntetlent ért el.

(MTI)

HANGULATVIDEÓ A VERSENYRŐL


A GYŐZTESEK


 

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik