Evezős vb: Pető Zsolt a reményfutamban folytathatja

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.09.20. 10:44
Pető Zsolt a PR1 egypár versenyszám előfutamában az 5. helyen végzett kedden, így a reményfutamban folytathatja majd szereplését az evezősök racicei világbajnokságán.

A magyarok közül utolsóként, a viadal harmadik versenynapján mutatkozott be a küldöttség egyetlen paraevezőse, akit a második futamba soroltak. Az előfutamból az első két helyezett jutott elődöntőbe, míg a többiek a szerdai reményfutamból biztosíthatják helyüket a legjobb tizenkettő között.

A futam alapján Pető Zsoltnak nem volt esélye továbbjutni. Végig az ausztrál és a spanyol evezős haladt elöl, és végül előbbi fölényesen nyert, míg utóbbi magabiztosan tartotta a még elődöntőt érő második pozíciót. Pető a negyedik üzbégtől is messze leszakadva haladt, és 10:39.61 perc alatt teljesítette a kétezer méteres távot, ausztrál ellenfelétől 1:15 perccel, a spanyoltól közel egy perccel maradt el.

Szerdán két reményfutamot rendeznek, ott az első három között kell végezni a továbbjutásért, a többiek vasárnap a C-döntőben zárják vb-szereplésüket.

Legfrissebb hírek

Beach sprint vb: Preil Vivien a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.11.08. 09:33

Beach sprint vb: a nyolcaddöntőben búcsúzott Demkó és Mezősi

Egyéb egyéni
2025.11.07. 13:47

Evezés: nyolcaddöntőbe jutottak a magyarok a beach sprint vb-n

Egyéb egyéni
2025.11.07. 11:00

Preil Vivien tizedik a beach sprint vb első időfutamában

Egyéb egyéni
2025.11.06. 13:44

Evezős beach sprint vb: egy-egy felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.11.05. 09:45

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20
Ezek is érdekelhetik