Evezős-vb: negyedik idővel A-döntős a férfi könnyűsúlyú kettes

Vágólapra másolva!
2022.09.19. 13:08
null
Negyedik idővel jutott döntőbe Szabó Bence és Furkó Kálmán párosa (Fotó: Magyar Evezős Szövetség/Fb)
Szabó Bence és Furkó Kálmán a negyedik idővel jutott A-döntőbe a férfi könnyűsúlyú ketteseknél az evezősök racicei világbajnokságának második versenynapján – írja a Magyar Távirati Iroda.

A magyar hajó – a verseny eredményközlője alapján – 6:53.70 perces eredménnyel ért célba a hétfői a pályaosztón, török, olasz, cseh riválisa mögött, de az egyiptomi és az amerikai egység előtt. Előzetesen nyolc egység nevezett az olimpiai programban nem szereplő versenyszámra, de végül csak hat indult el, így szükségtelenné váltak az előcsatározások.

A két magyar evezős pénteken 14:28 órától rajtol majd az A-döntőben.

A legutóbbi két Európa-bajnokságon aranyérmes magyar hajó tagjai közül Szabó Bence nem sokkal a vb előtt lebetegedett, így több nap is kimaradt az edzésmunkájából. Erőnlétileg még mindig nincs tökéletes állapotban, bár formája napról napra biztatón javul, a döntőig pedig újabb négy nap áll a rendelkezésére, hogy utolérje önmagát.

Az előzetes nevezés során még a magyar küldöttségben szerepelt Krémer Eszter és Preil Vivien, akik azonban mégsem tudtak rajthoz állni a hétfőn bemutatkozó női kétpároknál. Az egység indulását többkörös egyeztetés előzte meg a szövetségben, és végül az a döntés született, hogy részt vehetnek a vb-n, de csak saját költségen. Erre pedig nem sikerült mindkét tagnak fedezetet találnia.

A hétfő délutáni reményfutamokban két magyar egység lesz érdekelt: a ketteseknél Simon Béla és Juhász Adrián, a könnyűsúlyú kétpárok mezőnyében pedig Galambos Péter és Tamás Bence. A küldöttségből utolsóként kedden mutatkozik be a vb-n Pető Zsolt, a paraevezősöknél egyedüli magyarként rajtoló evezős PR1 egypárban rajtol.

Legfrissebb hírek

Ötödik helyen végzett Preil Vivien az evezős beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2025.10.12. 15:59

Evezős beach sprint Eb: Preil Vivien a legjobb nyolc közé került

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:37

Evezős beach sprint Eb: három-három felnőtt és junior magyar egység indul

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:20

Szabó Katalin után Francia Zsuzsanna szobrát is felavatták Székesfehérváron

Egyéb egyéni
2025.10.03. 20:44

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
2025.10.02. 10:07

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 09:25

Evezés: Szántó Évát beválasztották a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságába

Egyéb egyéni
2025.09.30. 09:09

Pétervári-Molnár Bendegúz 15. lett az evezős-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.26. 07:10
Ezek is érdekelhetik