Birkózó-vb: Kecskeméti Krisztián bronzéremért küzdhet, Szél Anna kiesett

Vágólapra másolva!
2022.09.13. 11:55
null
Kecskeméti Krisztián a bronzéremért birkózhat (Fotó: Árvai Károly, archív)
A kötöttfogásúak 60 kilogrammos kategóriájában szereplő Kecskeméti Krisztián bronzéremért léphet szőnyegre, miután kedden délelőtt imponáló teljesítménnyel megnyerte vigaszági mérkőzését a belgrádi birkózó-világbajnokságon, amelyen ugyanez Szél Annának (62 kg) nem sikerült, így kiesett.

 

A Cegléd-KIMBA 23 éves sportolója hétfőn könnyed győzelemmel kezdett, a nyolcaddöntőben viszont simán kikapott az első kiemelt, kétszeres vb-ezüstérmes kirgiz Zsolaman Sarsenbekovtól, aki aztán a folytatásban is hasonlóan magabiztos volt, így vigaszágra segítette a magyar birkózót.

Mivel Sarsenbekov a 16 között kezdett, Kecskeméti Krisztiánnak egy győzelemre volt szüksége a bronzmérkőzés kivívásához, ő pedig élt is a lehetőséggel. Ellenfele a 34 éves amerikai Ildar Hafizov volt, aki az első másfél percben keményen beleállt az állóbirkózásba, ám miután passzivitás miatt leküldték (1–0), nem tudott ellenállni Kecskemétinek. A magyar kötöttfogású szépen kiemelte és nagy ívben eldobta (5–0), majd kipörgette a szőnyegről (7–0), így a meccs már ekkor eldőlni látszott, s fél perccel később hivatalosan is lezárult, amikor Kecskeméti gyönyörűen kontrázta meg Hafizov indítását, és levitte ellenfelét (9–0).

A fiatal magyar versenyző a bronzéremért a 2018-ban vb-harmadik, tavaly Ázsia-bajnokságot nyert kazah Aidosz Szultangalival csap össze a 18 órakor kezdődő helyosztós programban.

Közvetlenül Kecskeméti után következett Szél Anna, aki hétfőn szintén győzött első meccsén, majd a nyolcaddöntőben tussal kikapott Ozaki Nonokától. A japán később a papírformának megfelelően fináléba jutott, ezzel pedig az Orosháza-KIMBA 21 éves versenyzője szintén egy győzelemre került a helyosztótól, ám erre esélye sem volt az ukrán Ilona Prokovenyuk ellen. Az idei budapesti Eb-n bronzérmes rivális ugyanis alig fél perc után lábratámadással ledöntötte, majd megbillentette és tusolta Szélt, aki hosszú másodpercekig küzdött, hogy elkerülje a kétvállat, ám végül nem járt sikerrel.

A negyedik versenynapon Szekér Szimonetta (50 kg) és Dénes Mercédesz (53 kg) kezdi meg szereplését Belgrádban, ahol mindketten a nyolcaddöntőbe jutásért lépnek szőnyegre.

(MTI)

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
Tegnap, 10:17

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
2025.08.21. 13:46

„Megküzdünk egymással, mint Rocky és Apollo”

Birkózás
2025.08.14. 08:40

Dortmundban és Bukarestben is jól szerepeltek a magyar kötöttfogású birkózók

Birkózás
2025.08.11. 15:33

„Talán holnap elfogadom, hogy itt a vége!” – Ligeti Dániel visszavonult

Birkózás
2025.08.06. 08:32

Bognár Erika éremért birkózna a szeptemberi világbajnokságon

Birkózás
2025.07.30. 09:05

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
2025.07.28. 07:56

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25
Ezek is érdekelhetik