Olimpia 2036: még csak épül az új főváros, de Indonézia már olimpiát rendezne ott

MTI/D. S. B.MTI/D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.10. 13:12
null
Az új indonéz főváros és Berlin is a 2036-os olimpia lehetséges helyszínei között van (Fotó: AFP)
Indonézia új fővárossal pályázik a 2036-os olimpia és paralimpia megrendezésére – adta hírül az insidethegames.biz portál az ázsiai ország olimpiai bizottságára hivatkozva.

Indonézia már a 2032-es játékok házigazdája is szívesen lett volna, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az azévi csúcseseményt az ausztráliai Brisbane-nek ítélte oda. A tíz év múlva esedékes rendezvénynek sikeres pályázat esetén a jelenlegi főváros, Dzsakarta adott volna otthont, a 2036-os játékokat azonban már a még épülő új főváros, Nusantara látná vendégül.

A portál szerint Joko Widodo indonéz elnök jóváhagyta a nusantarai rendezésre vonatkozó pályázat benyújtását, az ország kormánya pedig ígéretet tett arra, hogy az új metropoliszban a NOB minden igényének megfelelő sportinfrastruktúrát építenek ki.

Widodo 2019-ben jelentette be, hogy átköltözteti a fővárost Jáva szigetéről Borneó szigetére. Mintegy 32 milliárd dollárt különítettek el erre a célra, a koronavírus-járvány miatt azonban a projektet felfüggesztették, a folytatás két év múlva várható. Idén januárban az államfő közölte, hogy az új főváros neve Nusantara, ami indonézül azt jelenti, hogy „Szigetvilág”.

Eközben a dpa hírügynökség arról számolt be, hogy Thomas Bach NOB-elnök szerint hazájának, Németországnak is van esélye a rendezésre az 1936-os berlini játékok századik évfordulóján. A németek a főként az izraeli sportolókat ért támadásról emlékezetes 1972-es müncheni játékok óta sikertelenül pályáztak az olimpia megrendezésére.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Olimpia 2036: Katar megkezdte az egyeztetést a NOB-bal

Egyéb egyéni
2025.07.22. 16:06

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik