Fekvenyomó Eb: 36 egyéni érmet nyertek a mieink

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 09:27
null
Illusztráció: Vajda János
A magyar csapat 36 egyéni érmet szerzett a vasárnap zárult hazai fekvenyomó Európa-bajnokságon az összes korosztályt és kategóriát beleszámítva – írja az MTI.


A Magyar Erőemelő-szövetség tájékoztatása szerint a felnőtteknél Szabó Ágnes Európa-bajnok lett klasszik kategóriában (RAW), akárcsak Rozsnyai-Kovács Aletta. Szabó Ágnes a támasztóruhás (EQ) kategóriában is dobogóra áll, itt ezüstérmes lett. Nyers Mónika két érmet gyűjtött be, klasszikban és EQ-ban is második lett. A felnőttek között Palágyi Zsanett és Kubatov Géza is éremszerző volt, mindketten RAW-ban nyertek ezüstöt, továbbá a Nyers Mónika, Szabó Ágnes, Rozsnyai Kovács Aletta, Palágyi Zsanett, Janics Tímea, Lovas Mónika alkotta női csapai is másodikként zárt.

Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő-szövetség elnöke szerint színvonalas világversenyen van túl a sportág.

„Sok pozitív visszacsatolást kaptunk a külföldi delegációktól és az Európai Erőemelő-szövetség képviselői is elégedettek voltak a budapesti Eb-vel. Válogatott versenyzőink pedig példát mutattak sok utánpótláskorúnak, hogy érdemes küzdeni, és célokat kitűzni” – összegzett az elnök.

Kromek András szövetségi kapitány szerint sok mindent elmond az eredményekről, hogy az 59 magyar induló közül csak egy végzett érvénytelen gyakorlattal.

A budapesti fekvenyomó Eb-n 27 ország több mint 670 sportolója vett részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik