Birkózó-vb: kijelölték a magyar csapatot, 20 versenyző utazik

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.23. 11:57
null
Lévai Zoltán (Fotó: MBSZ/UWW)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai és intézőbizottsága javaslata alapján kijelölték a húsz versenyzőből álló csapatot a szeptember 10. és 18. közötti belgrádi világbajnokságra – derül ki a szövetség keddi hírleveléből.

 

A program szerint a kötöttfogásúak kezdenek (9 magyarral), aztán következnek a nők (5), majd a szabadfogásúak (6). Mint ismert, a tavaszi budapesti Európa-bajnokságon, hazai szőnyegen remekül szerepeltek a mieink, minden idők legjobb Eb-eredményét elérve.

Az ottani kilenc érmes közül egy hiányzik majd a szerb fővárosból, a női 76 kilósok között harmadik Nagy Bernadett, aki néhány hete térdműtéten esett át.

Természetesen ott lesz Belgrádban idei két kontinensbajnokunk, Fritsch Róbert és Muszukajev Iszmail, valamint a szívritmuszavara után visszatérő, 2020-as Eb-2. Lévai Zoltán, aki a nyáron sorra nyerte a nemzetközi viadalokat. Remek kötöttfogású 87 kilósaink közül ezúttal az U23-as vb-2. Losonczi Dávid kapta meg a bizalmat, és sérülése után visszatér a világversenyes porondra a tavalyi vb-2., olimpiai 5. Szőke Alex.

A versenyzőként kétszeres világ- és Európa-bajnok, olimpiai 5. Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója röviden így kommentálta a válogatott kijelölését:

„A világbajnoki csapat a sportolók egész éves teljesítményét, valamint a nyári felkészülési versenyeken elért eredményeiket figyelembe véve alakult ki. Bízunk abban, hogy a fantasztikusan sikerült budapesti Európa-bajnokság elég önbizalmat és lendületet ad a mieinknek ahhoz, hogy a belgrádi világbajnokságon is remekeljenek. Kötöttfogásban gyakorlatilag az összes súlycsoportban képesek lehetünk legalább a pontszerző hely elérésére, két versenyzőt leszámítva mindenki állt már dobogón felnőtt-világversenyen. A szabadfogású csapatban is több érem lehet, míg a női mezőnyben a pontszerző helyek elérése a realitás. Nagyon szeretném, hogy világbajnokunk is legyen, nem lesz kis feladat, de benne van a pakliban!”

A MAGYAR VB-CSAPAT
NŐK: Szekér Szimonetta
(50 kg, BHSE), Dénes Mercédesz (53 kg, Érdi Spartacus), Dollák Tamara (57 kg, UTE-KIMBA), Szél Anna (62 kg, Orosháza-KIMBA), Szabados Noémi (68 kg, FTC-KIMBA)
KÖTÖTTFOGÁS: Kecskeméti Krisztián (60 kg, Cegléd-KIMBA), Torba Erik (63 kg, BHSE), Váncza István (67 kg, FTC-KIMBA), Fritsch Róbert (72 kg, BHSE), Lévai Zoltán (77 kg, BHSE), Lévai Tamás (82 kg, BHSE), Losonczi Dávid (87 kg, ESMTK-KIMBA), Szőke Alex (97 kg, ESMTK-KIMBA), Vitek Dáriusz (130 kg, BHSE)
SZABADFOGÁS: Muszukajev Iszmail (65 kg, FTC), Antal Dániel (70 kg, UTE), Vida Csaba (79 kg, Kecskeméti TE), Püspöki Patrik (86 kg, Bajai BC), Bajcajev Vlagyiszlav (97 kg, Csepel TC), Ligeti Dániel (125 kg, Haladás VSE)

Dollák Tamara (Fotó: MBSZ/UWW)
Dollák Tamara (Fotó: MBSZ/UWW)
Legfrissebb hírek

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Szőke Alex: Ott vagyok az öt legjobb között!

Birkózás
2025.05.19. 08:53

Főleg papírforma eredmények születtek a női birkózó-bajnokságon

Birkózás
2025.05.18. 15:58

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00
Ezek is érdekelhetik