A teniszpályán sem ismer elveszett labdát az egykori NB I-es labdarúgó

Hétköznap, reggel 8 óra. A budai Maros utcában alig akad parkolóhely, különösen a teniszklub környékén állnak egymás hegyén-hátán az autók. Nem véletlenül, a Városmajorban található sportkomplexumban már javában dübörög az élet, az egyes pályán egy hölgy és egy fiatalember teniszezik, a kettesen egy magyar kisfiú és egy orosz kislány vesz órát az oktatótól, a hármason pedig nem más, mint Dusan Vasziljevics, az Újpest, a Videoton és a Honvéd korábbi középpályása ütöget – nem is akárhogyan!

A korábbi kiváló középpályás profi pályafutása befejezése után a futballcipőt szögre akasztotta, és teniszütőből vásárolt be. A játék olyannyira jól megy neki, hogy sorra nyeri a hazai amatőr tenisztornákat – ahol profi teniszező nem indulhat, ott Vasziljevics joggal pályázik az elsőségre. De vajon honnan ered a tenisz iránti vonzalma?

„Gyerekkoromban is imádtam a teniszt  – mondta a Budai Teniszcentrum kávézójának teraszán üldögélve Dusan Vasziljevics. – Ha nem focista, teniszező lettem volna. A végső lökést Novak Djokovics szárnybontogatása adta meg, amikor a kétezres évek elején elkezdte nyerni a tornákat, onnantól minden meccsét figyelemmel követtem. Nekünk, szerbeknek órási dolog volt ez. Korábban nemigen volt ilyen sportolónk, Nole nagy hatással volt rám is. Nem vicc, simán tudnék szakkommentátorként is dolgozni a meccsein.”

Vasziljevics igazi rajongóként Djokovics több mérkőzésén is járt már, Belgrádban, Párizsban is a helyszínen nézte ikonját, szeptemberben pedig New Yorkba utazik, hogy a US Openen is láthassa kedvencét – feltéve, hogy a szervezők engedik indulni a Covid-oltást elutasító sztárt…

„Nole harmincöt múlt, két-három évig még biztosan a csúcson lesz. Addig, mondjuk kétszer megnyeri az Australian Opent, kétszer Wimbledont, és talán egyszer győz a US Openen.”

A korábbi középpályás a futball mellett havonta egyszer-kétszer eljárt teniszezni is, de amióta felhagyott a focival, hetente négyszer-ötször a pályán van. Intenzív üzemmódra váltott, nem tudja megunni a játékot, és amatőr versenyeken is rendszeresen indul. Többet közülük meg is nyert, és bár ezek ritkán pénzdíjas tornák, otthonában több kupa is sorakozik a nappalija polcán.

„Mások szerint a lábmunkám az erősségem. Igaz, egykori focistaként szép is lenne, ha nem így lenne... Nálam nincs elveszett labda, mindenre elindulok, legfeljebb nem érek oda. Kemény sport a tenisz, minden porcikámat megmozgatja, százszor jobb, mint ha elmennék egy órát futni. A versenyek alatt reggeltől estig a pályán vagyok, jó edzés, és mentálisan is topon kell lenni. Az utóbbi időben Kabát Péterrel is rendszeresen játszom, Peti még csak nemrégiben kezdett el teniszezni, de jó érzéke van hozzá, megpróbálom felhozni a szintemre.”

Noha Vasziljevics az MTK öregfiúkcsapatának is tagja, nem minden mérkőzésre tud elmenni. Pedig spílerekből ott sincs hiány, Kenesei Krisztián, Lázok János, Kanta József vagy Balogh Béla indításaira sprintelhet(ne). A korábbi játékos 35 esztendős volt, amikor felhagyott a profi futballal, pedig több vidéki klub is hívta.

„Talán ha Marco Rossi maradt volna a Honvédnál, én is ráhúzok még egy évet. Az egyik legjobb edző volt, akivel együtt dolgoztam. Senki más nem tudja úgy kihozni a játékosokból a maximumot, mint ő. Nem is értettem, hogyan csinálja. Annak idején a Honvéddal bajnoki címet nyertünk, a válogatottal most pedig valóságos csodát visz véghez. Remek pedagógus, az erős karaktereket is jól kezeli. Ott volt Davide Lanzafame, aki – hát, fogalmazzunk úgy – nehéz eset, a Ferencvárosnál sem igen tudták kezelni. Rossi a Honvédnál ezt is jól megoldotta. Ha az olasz éppen duzzogott, Djordje Kambert és engem küldött oda hozzá, pontosan tudta, ha ő megy, vele is összeveszik. Jobb a békesség. Rengeteg olyan játékos van, aki Rossi előtt és Rossi után sem találja, találta a helyét. Ez nem véletlen.”

Vasziljevics májusban volt 40 éves, a kerek évfordulónak megadta a módját, tíznaposra nyúlt az ünneplés.

„A barátaimmal és a családtagjaimmal is koccintottunk, jártam Belgrádban és Monacóban is azokban a napokban. Komolyan mondom, úgy éreztem magam, mintha tizennyolc lennék. De ezen is túl vagyunk, a negyvenegyediken már aligha lesz ekkora felhajtás.”

A középpályás korábbi párja és 12 esztendős kisfia Montenegróban él, ha teheti, meglátogatja őket, de miután menedzserként dolgozik, egyébként is sokat van úton.

„Tizenöt játékos dolgozik velem, odahaza, Szerbiában is vannak futballistáim. Gazdag Dániel amerikai karrierjét is én egyengetem, legutóbb pedig Holender Filipet hoztam haza a Vasasba. Élvezem ezt a munkát, sőt, lubickolok benne! A pályafutásom végére elfáradtam, utána két évet pihentem. Fizikailag még bírtam volna, de mentálisan merültem le. Az ügynökösködést három éve kezdtem el, és egyre jobban tetszik. Edző sohasem szerettem volna lenni. Szabadságra, szabadidőre vágytam, az edzősködés egész embert kíván, napi huszonnégy órában kell a csapattal foglalkozni. Nekem nem feküdne ez a munka. A menedzserkedést sem mindenáron csinálom, csak azzal működöm együtt, akiben látok fantáziát.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. augusztus 13-i lapszámában jelent meg.)