Világjátékok: az utolsó napon is lehet magyar dobogós

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.17. 09:02
null
Spéth Norbert is a harmadik helyért küzdhet (Fotó: Világjátékok Magyar Sajtócsapat)
Magyarország 11 arany-, 7 ezüst- és 7 bronzéremmel az ötödik helyen vág neki az egyesült államokbeli Birminghamben zajló Világjátékok záró napjának, amelyen akár további dobogós helyezéseket szerezhet.

 

A Világjátékok záró napján két magyar érdekeltségű bronzmeccset rendeznek a muay thaiosok versenyében. Szombaton a 67 kilogrammos Spéth Norbert és a női 60 kilós mezőnyben Sándorfi Ajsa is kikapott az elődöntőben. Spéth vitatott bírói döntés után maradt alul a világbajnoki ezüstérmes thaiföldiAnueng Khatthamarasri ellen, így a bronzmérkőzésre készülhet.

„Magyarázkodni nem szeretnék, ilyen a sport. Szerencsére van még egy mérkőzésem, ez a bronzmeccs lesz, és igyekszem arra fókuszálni” – összegzett tömören Spéth Norbert a Világjátékok Magyar Sajtócsapatának.

Sándorfi Ajsa jól kezdett az amerikai Charlsey Maner ellen a négy között, de az elődöntő végére a hazai közönség előtt küzdő thai bokszos átvette az irányítást, és nyert. „Nem tudtam úgy irányítani a mérkőzést, ahogy szerettem volna, amerikai ellenfelem a maga javára tudta fordítani az elődöntőt. A bronzmeccsen angol lány ellen küzdök” – mondta Sándorfi Ajsa.

A dzsúdzsucu openben az első helyen kiemelt Tereza Cordeiro de Souzaa földharc kategóriában az 5. helyet szerezte meg, miután a negyedöntőt elvesztette a későbbi ezüstérmes ukrán Bogdana Golub ellen.

A fallabdás Farkas Balázs két meccset játszott szombaton. A vigaszági elődöntőben előbb a német Yannick Olmort győzte le 3–0-ra, a fináléban aztán az amerikai Cristopher Gordont verte ugyanilyen arányban. Farkas ezzel a 17. helyen zárt.

A tájfutóknál Sárközy Zsófia a középtávot teljesítette. A magyar induló az erdei versenyen a 17. helyet szerezte meg.

Legfrissebb hírek

Világjátékok: ott lesz a magyar strandkorfball-válogatott Csengtuban

Egyéb csapat
2025.01.14. 14:04

Az erőemelő Budai Kristóf ott lehet nyáron a Kínában sorra kerülő Világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.01.11. 17:08

Már 38 magyar sportoló kvalifikált a csengtui világjátékokra

Egyéb egyéni
2024.12.03. 20:18

Kvótát szerzett a Világjátékokra a magyar sárkányhajó-válogatott

Egyéb egyéni
2024.11.03. 13:59

Világjátékok: a görkorcsolyázó Gardi Dominika kvótát szerzett

Egyéb egyéni
2024.09.23. 15:16

Karlsruhe másodszor lesz a Világjátékok házigazdája

Egyéb egyéni
2024.05.06. 15:03

A torta egy szeletére vágynak – sosem látott magyar sikerek aerobikban

Egyéb egyéni
2022.08.15. 15:22

Világjátékok: az első magyar muaythai érmeseket ünnepelték

Egyéb egyéni
2022.07.27. 20:35
Ezek is érdekelhetik