„Kemény idők jártak a világra nyolcvan esztendeje. Ezt elegendő egyetlen korabeli hírrel érzékeltetni: 1942. július 25-én a második magyar hadsereg a német utasításnak megfelelően kiszélesítette arcvonalát, így átvette a Don felső folyásának teljes védelmét. Igaz lehet ugyanakkor, hogy a kemény idők nagy embereket teremnek, akik aztán ha felnőnek, könnyebb, szebb időket hoznak el. Például a magyar sportrádiózás aranykorát, köszönhetően az 1940-es Novotny Zoltánnak és Radnóti Lászlónak, az 1942-es Vass István Zoltánnak, a sokkal inkább televíziósként ismert, 1944-es Knézy Jenőnek, az 1945-ös Molnár Dánielnek.
Novotny és Radnóti a sors különös játékaként ugyanazon a napon született, ám a ma nyolcvanéves Vass István Zoltánnal senkit sem lehet egy napon említeni. Egyedi, távolságtartóan is magával ragadó stílusa, fanyar humora miatt szakmai értelemben elődei nincsenek, utódai pedig még kevésbé – egyszer így jellemeztem, és ezen most sincs okom változtatni. Hogy mást ne mondjak, a labdarúgó NB I-es fordulóról tudósító Körkapcsolást hallgatva sóbálvánnyá merevedve vártam, melyik meccsen mi az eredmény, és a két csapatnév, valamint a pillanatnyi állás ismertetése után magamban rendre arra biztattam a riportert, adja már tovább a szót, de Vass esetében azt sem bántam volna, ha a Békéscsaba–Szombathely null-nullt végig közvetíti. Mert nem akadt egyetlen felesleges, közhelyes, erőltetett, lapos vagy éppen öncélúan poénkodó mondata sem. Az avatatlan, ifjú olvasó talán azt gondolja, születésnapi köszöntő lévén idealizálok és túlzok. Pedig nem, Vass István Zoltán és magam miatt sem tenném. Ez az igazság.”