Sakkolimpia: beszállt a szövetségi kapitány, kettős magyar győzelem

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.07.30. 15:58
null
Fotó: FIDE
A második fordulóban is két győzelmet könyvelhettek el a magyar válogatottak a Chennaiban zajló sakkolimpián. A nyílt (férfi) tornán Banglades, a nőin Írország ellen nyertek a mieink meggyőző fölénnyel.

 

Az első fordulóban pénteken a nyílt (férfi) és a női tornán is győzelemmel mutatkozott be a magyar válogatott. A második fordulóban szombaton sem túl erős ellenfelek jöttek szembe, így teljesen reális elvárás lehetett az újabb két csapatsiker.

A férfiak tornáján Banglades volt az ellenfél. A Gledura Benjámin koronavírusos megbetegedése miatt a saját magát keretbe tevő szövetségi kapitány, Ács Péter is csatasorba állt a negyedik táblán. A 41 éves, olimpiai ezüstérmes, U20-as világbajnok, U12-es Európa-bajnok, jelenlegi magyar bajnok sötéttel meg is nyerte a partiját. A férfiak szenzációsan játszottak, hiszen a másik három játszma is a javukra dőlt el, tehát Magyarország 4:0-ra győzött.

Bár a papírforma azt sugallja, hogy ez az eredmény reális, valójában egyáltalán nem természetes, hiszen bárki bármikor kifoghat rosszabb napot, illetve az ellenfél is felszívhatja magát. Például az aranyérem első számú várományosa, az Egyesült Államok csak 2.5:1.5-re tudta legyőzni a jóval szerényebb képességű Paraguayt.

A hölgyek Írországgal meccseltek. Vajda Szidónia és Hoang Thanh Trang remije után Gaál Zsóka győzelme már csapatsikert ért. Végül Terbe Julianna is begyűjtötte a teljes pontot, így 3:1-es győzelem lett a vége.

A játszmákat ide kattintva lehet megnézni.

A harmadik fordulóban vasárnap a nyílt tornán Mongólia, a nőknél Kolumbia lesz az ellenfél.

44. SAKKOLIMPIA, CHENNAI (INDIA)
NYÍLT (FÉRFI) TORNA
2. forduló
Magyarország–Banglades 4:0

Erdős Viktor (2586)–Hossain (2377) 1:0
Zia (2307)–Berkes Ferenc (2649) 0:1
Bánusz Tamás (2611)–Murshed (2413) 1:0
Parag (2227)–Ács Péter (2575) 0:1

NŐI TORNA
2. forduló
Magyarország–Írország 3:1

Kanyamarala (2270)–Hoang Thanh Trang (2376) döntetlen
Vajda Szidónia (2313)–O'Gorman (2043) döntetlen
Putar (1969)–Gaál Zsóka (2313) 0:1
Terbe Julianna (2291)–Mirza (1898) 1:0

Legfrissebb hírek

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
16 órája

Több mint 350 millió néző követte online a sakkolimpiát

Egyéb egyéni
2024.10.08. 16:38

Lékó Péter: A magyar csapat sokkal többet érdemelt volna

Egyéb egyéni
2024.09.24. 09:39

Reálisabb lett volna, ha előrébb végeznek Rapporték a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2024.09.24. 09:02

A sakkolimpia igazi nyertesei – Jakus Barnabás jegyzete

Egyéb egyéni
2024.09.23. 22:59

Döntetlennel zárt, és 11. lett a magyar A-csapat a sakkolimpia nyílt tornáján

Egyéb egyéni
2024.09.22. 15:40

India megnyerte a nyílt tornát a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2024.09.22. 15:20

Négy remi a szerbek ellen, a hat közé jutás még összejöhet a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2024.09.21. 20:36
Ezek is érdekelhetik