Asztalitenisz: három magyar egység maradt talpon

Vágólapra másolva!
2022.07.19. 22:20
null
Egyesben a mieink közül már csak Nagyváradi Mercédesz van versenyben, a 16 közé jutásért tajvani ellenfelet kapott (FOTÓ: FÖLDI IMRE)
A BOK-csarnokban zajló két torna közül az alacsonyabb besorolású feeder-verseny kedd esti programjában négy magyar egység szerepelt, de mivel mindannyian vereséget szenvedtek, már csak a délelőtti programban továbbjutó három egységünk van versenyben.

 

A WTT-sorozat budapesti feeder-versenyén a főtáblás küzdelmek első napjának délelőttjén hét magyar egység állt asztalhoz, közülük hárman – Nagyváradi Mercédesz, az Ecseki Nándor, Szudi Ádám férfi- és az Ecseki Nándor, Madarász Dóra női páros – továbbjutott. Az esti program kifejezetten nehéznek ígérkezett a mieink számára, ugyanis egyesben Ecseki Nándor és Szud Ádám, a szerencsés vesztesként a selejtezőbeli veresége ellenére a főtáblára kerülő András Csaba, valamint a Nagyváradi Mercédesz, Imre Leila női párosunk is ázsiai ellenfelet kapott, ami ebben a sportágban soha nem jó előjel.

A mérkőzések ennek megfelelően nem a mieink szája íze szerint alakultak, a négy találkozón összesen két szettet sikerült elcsípni, ami valójában tükrözi a realitásokat.

Ami a szerdai folytatást illeti, Nagyváradi Mercédesz a 16 közé jutásért a a tajvani Li Hszing-jinnel játszik, az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős ellenfele a kínai Lin Si-tung, Hszü Jing-pin duó lesz, míg az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes párosra a lengyel lengyel Jakub Dyjas, Natalia Bajor kettős vár.

WTT-SOROZAT, FEEDER, BOK-CSARNOK
Férfiak. Egyes. A 32 közé jutásért

Ho Kvan-kit (hongkongi)–Ecseki Nándor 4:1 (5, –9, 5, 9, 6)
Togami (japán)–Szudi Ádám 4:0 (6, 8, 9, 3)
Csen Csien-an (tajvani)–András Csaba 4:1 (1, 4, 6, –7, 5)
Nők. Páros. Nyolcaddöntő
Liu Hszing-jin, Cseng Hszien-cu (tajvani)–Nagyváradi Mercédesz, Imre Leila 3:0 (3, 7, 5)

Legfrissebb hírek

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba a főtáblán folytatja a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.25. 19:29

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56
Ezek is érdekelhetik