Rg-Eb: két magyar került az egyéni összetett döntőjébe

Vágólapra másolva!
2022.06.17. 21:30
null
Pigniczki Fanni is döntős (Fotó: Földi Imre, archív)
Pigniczki Fanni és Wiesner Hanna is bejutott az egyéni összetett szombati döntőjébe a tel-avivi ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon – jelentette az MTI.

A magyar szövetség pénteki hírlevelének tájékoztatása alapján a kontinensviadal második selejtezőnapján a felnőtt versenyzők szalaggal és buzogánnyal mutatták be gyakorlataikat. A magyaroktól az olimpikon Pigniczki Fanni mellett Wiesner Hanna csak buzogánnyal, míg Lovász Luca csak szalaggal szerepelt.

Pigniczki buzogánnyal 29.250 pontot kapott (20. hely), Wiesner 28.150 ponttal (30. hely) zárt. Szalaggal Pigniczki 29.800 ponttal 11. pozícióban fejezte be a versenyt, így a szer döntőjében a harmadik számú tartalék lesz, míg Lovász élete első felnőtt kontinensviadalán 21. lett (27.900).

A selejtezők lezárultával kialakult az egyéni összetett mezőnye, amelyet a három legjobb gyakorlat eredménye alapján állítanak fel. Itt Pigniczki 90.500 ponttal a 19., Wiesner 89.250 ponttal a 23. helyet szerezte meg, így mind a ketten bekerültek a szombati fináléba.

A versenyprogram szerint szombaton az egyéni összetett finálé mellett az együttes kéziszercsapatok selejtezőit rendezik meg, ahol szintén szőnyegre lépnek a magyarok.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Pigniczki Fanni a 12. helyen zárt a ritmikus gimnasztika selejtezőjében – nem lesz ott az egyéni döntőben a párizsi olimpián

Párizs 2024
2024.08.08. 13:51

Pigniczki Fanni már Orléans-ban készül

Párizs 2024
2024.08.01. 09:50

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – TORNA

Párizs 2024
2024.07.16. 17:33

Pigniczki Fanni ezüstérmes a kolozsvári rg-viadalon

Egyéb egyéni
2024.07.14. 18:54
Ezek is érdekelhetik