Világjátékok: magyar kick-boxos is utazhat

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.17. 14:48
Boros Petra révén kick-boxban is lesz magyar sportoló az egyesült államokbeli Birminghamben július 7. és 17. között sorra kerülő Világjátékokon.

A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) keddi hírlevele szerint a Halker-Király Team sportolója a K1 szabályrendszerben, a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe. A sportág nemzetközi szövetsége, a WAKO levélben értesítette a magyar szövetséget (MKBSZ), hogy az ebben a súlycsoportban kvótát szerzett ukrán versenyző a hazájában dúló háború következtében nem tud részt venni a viadalon, így a korábbi eredményeinek köszönhetően Boros Petrára szállt át az indulás joga.

„Petrával együtt elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Mérföldkő a magyar kick-box történetében, hogy az idén első alkalommal magyar versenyző is megmutathatja tudását a Világjátékokon – fogalmazott Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – A kick-box hét szabályrendszere közül a K1 kerül lebonyolításra Birminghamben, és ebben a szakágban is csupán három-három kiválasztott férfi és női súlycsoport. A hetven kilogrammról tudni kell, hogy a nőknél ez lesz az egyik legkeményebb kategória, ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy Petrának sikerül éremmel hazatérnie a Világjátékokról.”

A kick-box először öt évvel ezelőtt, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a nem olimpiai sportágak legnagyobb és legrangosabb multisport eseményén, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. A birminghami Világjátékokon már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport.

Magyarország eddig 13 sportágban szerzett indulási jogot a nem olimpiai sportágak seregszemléjére.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Mészáros János elégedett a magyar csapat csengtui teljesítményével

Egyéb egyéni
4 órája

Aranyérmes lett a magyar aerodance-csapat a világjátékokon

Egyéb csapat
Tegnap, 15:10

Hatodik az erőemelő Budai Kristóf a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.15. 16:46

Világjátékok: a negyedik helyen végzett a sportaerobik csoport

Egyéb egyéni
2025.08.15. 15:42

Enahoro ezüstérmes lett erőemelésben a Világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.14. 16:26

Világjátékok: Veres Roland és Busa Andrea is aranyérmes kick-boxban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 12:46

Világjátékok: Szolnoki Olivér aranyérmes biliárdban

Egyéb egyéni
2025.08.14. 08:24

Két magyar kick-boxos is döntős a világjátékokon

Egyéb egyéni
2025.08.13. 16:33
Ezek is érdekelhetik