Torna: Budapestre költözik a Matolay-emlékverseny

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.04.21. 12:38
null
Bácskay Csenge (Fotó: Dömötör Csaba)
Két év kihagyás után ezen a hétvégén újra megrendezik a tornászok Matolay Elek-emlékversenyét, de ezúttal nem a hagyományos helyszínen, Kiskunfélegyházán, hanem a budapesti Központi Tornacsarnokban.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a nemzetközi viadalon az előzetes tervek szerint tíz ország sportolói, például osztrákok, azeriek, franciák és finnek szerepelnek majd.

A magyarok közül a szerekhez lép többek között a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia, az Európa-bajnoki ezüstérmes Székely Zója és az ugrásban világkupa-szériagyőztes Bácskay Csenge is.

Szombaton 18 órakor kezdődik a felnőttek egyéni összetett versenye, amely egyben selejtező a vasárnapi szerenkénti finálékra. Az első versenynap végén csapatban is eredményt hirdetnek, ez lesz ugyanis a női csapatbajnokság első fordulója.

A hagyományokhoz híven a Matolay-emlékversenyen egy felnőtt, egy ifjúsági és egy serdülő korosztályú tornász alkothat egy triót.

A szerenkénti döntőkre valamennyi korosztályban vasárnap kerül sor 10 és 13 óra között.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány úgy fogalmazott, az elmúlt hónapokban több versenyző is folyamatos terhelésnek volt kitéve a világkupában, ezért Böczögő Dorina például Achilles-ín-húzódással küzd.

Valószínűleg a „lábszereket” kihagyja hétvégén, de még az is lehet, hogy nem indul, hogy elkerülje a komolyabb sérülést.

Hasonló lábproblémával bajlódik Schermann Bianka is, aki szintén kiválóan szerepelt a világkupában.

„Kíváncsi vagyok Kovács Zsófiára és Székely Zójára is, aki először versenyez idén. A válogatott fiataljait is szeretném megemlíteni, Szilágyi Nikolett négy szeren indul, Mayer Gréta gerendán és talajon mutatkozik be, míg Makai Lillának egy nagyon erős felemáskorlát-gyakorlata van, erre is kíváncsi vagyok versenykörülmények között” – nyilatkozta a kapitány.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
23 órája

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Végleges a magyar férfi és női keret a torna-vb-re

Torna
2025.10.03. 10:46

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18
Ezek is érdekelhetik