Birkózó Eb: Vitek Dáriusz bronzérmes a nehézsúlyúaknál

KOHÁN GERGELY, KRASZNAI BENCEKOHÁN GERGELY, KRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 20:58
Bronzérmes lett Vitek Dáriusz a budapesti birkózó Európa-bajnokság kötöttfogású 130 kilogrammos súlycsoportban, miután a vigaszágról továbbjutva megnyerte szombat esti mérkőzését.
Vitek Dáriusznak nagyon eredményes ez a tavasza 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)
Vitek Dáriusznak nagyon eredményes ez a tavasza A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Árvai Károly)

Vitek Dáriusz a kötötffogásúak királykategóriájában az azeri színekben birkózó Beka Kandelakival küzdött meg a bronzéremért.

A grúz származású óriás ránézésre is legalább fél fejjel magasabb Viteknél, ennélfogva roppant kellemetlen ellenfélnek bizonyult, de a magyar U23-as Európa-bajnok az első menetben kivédekezte a lenti helyzetet – pont nem billent át a két pontot érő akcióhoz.

A második három percben aztán annak rendje és módja szerint visszaintették az azerit, ő pedig a parterben Vitek fejlefogása közben megtette azt a szívességet, hogy szabálytalanul védekezett, ugyanis lábra fogott, így a kettő plusz intésponttal már 4:1-re vezetett a magyar versenyző.

A grúz-azeri óriás a végére teljesen elfogyott, így Vitek Dáriusz három héttel a Plovdivban szerzett U23-as Eb-aranyérme után Budapesten felnőtt Európa-bajnoki bronzot ünnepelhetett!

„Elemeztük az azeri srácot, tudtuk, hogyan kell birkóznom vele szemben, egészen más alapállást kellett felvennem. Betartottam a taktikai utasításokat, ráadásul a fejlefogásból két pontért megintették, szóval ennél jobban nem is alakulhatott volna. Soha nem birkóztam még ilyen közönség előtt, nehezen találom a szavakat. Nagyon boldog vagyok” – mondta a bronzmeccs után Vitek.

Azeri, grúz, örmény, dán és török aranyérem született szombaton. Az este folyamán 11. kontinensbajnoki címét szerezte a török Riza Kayaalp nehézsúlyban, melyben Vitek Dáriusz bronzérmet nyert.

VITEK: REMÉLEM, HATÁR A CSILLAGOS ÉG

A SZOMBATI ÉRMESEK
Kötöttfogású 55 kg
Európa-bajnok:
Eldaniz Azizli (Azerbajdzsán)
2. Nugzari Curcumia (Grúzia)
3. Emre Mutlu (Törökország) és Rudik Mkricsjan (Örményország)
A döntőben: Azizli–Curcumia 8:2

Kötöttfogású 63 kg
Európa-bajnok:
Leri Abuladze (Grúzia)
2. Taleh Mammadov (Azerbajdzsán)
3. Ahmet Uyar (Törökország) és Olekszandr Hrusin (Ukrajna)
A döntőben: Buladze–Mammadov 3:1

Kötöttfogású 77 kg
Európa-bajnok:
Malhasz Amojan (Örményország)
2. Yunus Emre Basar (Törökország)
3. Aik Mnacakanyan (Bulgária) és Sanan Suleymanov (Azerbajdzsán)
A döntőben: Amojan–Basar 4:3

Kötöttfogású 87 kg
Európa-bajnok:
Turpan Ali Alvievich Bisultanov (Dánia)
2. Nicu Samuel Ojog (Románia)
3. Roberti Kobliashvili (Grúzia) és Islam Abbasov (Azerbajdzsán)
A döntőben: Bisultanov–Ojog 8:0 – technikai tus

Kötöttfogású 130 kg
Európa-bajnok:
Riza Kayaalp (Törökország)
2. Danila Sotnikov (Olaszország)
3. VITEK DÁRIUSZ és Konsta Johannes Maeenpaeae (Finnország)
A döntőben: Kayaalp–Sotnikov 4:0

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik