Birkózó Eb: Fritsch és Váncza is negyeddöntős a telt házas BOK-csarnokban

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 13:55
null
Váncza István (kékben) is negyeddöntős (Fotó: Árvai Károly)
A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert, illetve a 67 kilogrammos Váncza István is bejutott a negyeddöntőbe a BOK-csarnokban zajló budapesti birkózó Európa-bajnokságon, melynek szombati napján megtelt az aréna és több néző is kapun kívül rekedt.

A magyar nyolcaddöntők sorát az Európai Játékok-ezüstérmes Torba Erik nyitotta, aki az egy súllyal lejjebb 2020-ban Eb-győztes bolgár Edmond Armen Nazarjannal küzdött meg a nyolcba kerülésért.

A találkozó sokáig kiegyenlített erők küzdelmét hozta, az álló harcban csaknem két percig eredménytelenül küzdöttek a felek, ám alig egy perccel a szünet előtt egy szőnyeg széli kavarodásban Torba meggondolatlanul ugrott rá riválisára, aki szépen elmozgott és mögé került (0:2), lentről pedig fordított emelésből eldobta a magyart (0:6).

A jelentős hátrányban Torba a meccs végéig küzdött és ment előre, ám az első menet végén bemutatott kitoláson (1:6) kívül képtelen volt fogást találni a rendkívül passzív Nazarjanon. A meccset 8:1-re veszítette el, mivel a második menetben kétszer is jó ütemben lépett el előle a bolgár, aki így kiléptette a szőnyegről.

Torba után szinte azonnal Fritsch Róbert nyolcaddöntője következett a finn Mikko Petteri Peltokangas ellen, ami kicsit szorosabban alakult az előzetesen vártnál.

A tavalyi Eb-n bronzérmes magyar 72 kilós az első másfél percben a stabilitásra törekedett, a finn kissé kezdeményezőbb volt, így Fritsch-nek kellett lemenni (0:1). Parterből Peltokangas meg tudta őt pörgetni (0:3), viszont azt követően a BHSE sportolója rögtön visszatámadt, s állásból fejlefogással lecsavarta ellenfelét és 4:3-ra fordított. Előnye rögtön duplájára nőtt, miután a finnek visszanézették a szituációt, de helybenhagyták az eredeti döntést.

A meccs hátralévő részében Fritsch Róbert már csak arra figyelt, hogy biztosan védekezzen, de ne tűnjön nagyon passzívnak. Ezt tökéletesen csinálta, így bejutott a legjobb nyolc közé.

A 67 kilós Váncza a könnyed, bemelegítő győzelme után a moldovai Donior Islamov ellen is aktívan kezdett, végig irányította az összecsapást, így ellenfelét intették meg, de előtte egy összefejelés miatt ápolni kellett a magyar birkózót. A parterhelyzetből aztán kiemelte riválisát és nagy ívben eldobta, így 5:0-s előnnyel vonulhatott a pihenőre. Váncza a második meccsét sem engedte végigmenni, mert állásból megkontrázta ellenfele akcióját, rogyasztásból eldobta, azaz ezt is technikai tussal, 9:0-val nyerte meg.

A szombati folytatásban Lévai Tamás (82 kg) és Érsek Róbert is a nyolcaddöntőben kezd.

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik