Birkózás: felavatták a magyar kiválóságok tablóját

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.04.02. 18:57
null
A tabló leleplezése a Körcsarnokban (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Címkék
A budapesti Európa-bajnokság kísérőeseményeként szombaton délután a Körcsarnok bejárati előterében felavatták a magyar birkózás történetében valaha világversenyes ezüst- vagy bronzérmet szerző kiválóságok tablóját.

Hetvenegyen kerültek fel a tablóra, közülük több mint húszan részt is tudtak venni az ünnepségen, ahol Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke méltatta őket, külön kiemelve a hat-hat medáliát nyerő Csatári József, Bajkó Károly és Hatos Gábor, valamint az ötig jutó Tóth Gábor és jelenlegi kötöttfogású szövetségi kapitányunk, Módos Péter alakját.

A BOK-csarnokban köszöntötték a válogatottól, illetve a szövetségtől mostanában búcsúzó edzőket, versenyzőket, sportvezetőket.

Sorrendben Sike András, Repka Attila, Farkas Tibor volt főtitkár, Katona Géza, Tóth János nemzetközi bíró, Sleisz Gabriella, Gulyás Zsombor, Krasznai Máté, Varga Ádám, Nagy Mihály, Veréb István és Szabó László vehetett át díjat Németh Szilárdtól és Bacsa Pétertől, az MBSZ elnökétől és alelnökétől.

Ezután jöttek a közelmúlt legnagyobb klasszisai, olimpiai, világ- és/vagy Európa-bajnokok: Sastin Marianna, Barka Emese, Korpási Bálint, Kiss Balázs, Lőrincz Viktor és Lőrincz Tamás.

Mindannyian maradtak a sportágban szakmai vezető pozíciókban, tapasztalatukat, tudásukat kamatoztathassák.

A BOK-csarnokban köszöntötték a válogatottól, illetve a szövetségtől mostanában búcsúzó edzőket, versenyzőket, sportvezetőket (Fotó: Árvai Károly)
A BOK-csarnokban köszöntötték a válogatottól, illetve a szövetségtől mostanában búcsúzó edzőket, versenyzőket, sportvezetőket (Fotó: Árvai Károly)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik