Torna: Böczögő talajon nyert, Kovács gerendán második a kairói vk-versenyen

Vágólapra másolva!
2022.03.20. 17:51
null
Böczögő Dorina szép gyakorlatot hajtott végre Kairóban (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Böczögő Dorina talajon arany-, Kovács Zsófia gerendán ezüstérmet nyert a tornászok kairói világkupaversenyének vasárnapi versenynapján – közölte az MTI.

 

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kétszeres Európa-bajnok Kovács csaknem fél pontot javított pénteki eredményén, és 13.133 ponttal lett második.

„Nagyon örülök a második helyezésemnek, mert azt érzem, sikerült jó gyakorlatot bemutatnom, igaz, a leugrás könnyített volt. Boldogság, hogy pontszámban is sikerült javítanom a selejtezőhöz képest. Elégedett vagyok” – nyilatkozta a dunaújvárosi sportoló.

Böczögő a talaj selejtezőjéből negyedikként jutott tovább, de javítani tudott amúgy is erős gyakorlatán, három tizeddel jobb eredményt ért el, mint pénteken, és 12.733 ponttal győzött.

„Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült nyerni, ráadásul egy pontos, szép gyakorlattal” – mondta az MTK tornásza.

A világkupa-sorozat két hét múlva, Bakiban folytatódik.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
23 órája

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

Torna-vb: az izraeliek nem utazhatnak be Indonéziába

Egyéb egyéni
2025.10.10. 10:59

Jövőre is lesz Szombathelyen torna-vk-verseny

Torna
2025.09.29. 17:50

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
2025.09.29. 13:18

Folytatódik a „csata”: elkezdődött a szombathelyi Challenge vk-viadal

Torna
2025.09.26. 22:14
Ezek is érdekelhetik