Darts: tizenhárom országból jönnek játékosok a 3. Budapest Openre

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 14:15
null
Illusztráció: Ladóczki Balázs/Nógrád Megyei Hírlap
Péntektől rendezik meg a 3. Dreher Budapest Open Weekend nemzetközi dartsversenyt, a Dartsvilágszövetség (WDF) pontszerző, bronzkategóriás eseményére eddig 13 országból 161-en regisztráltak.

Balázs Gábor, a Magyar Dartsszövetség elnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Bp. Honvéd új vívócsarnokában valójában most még csak másodszor kerül sor a versenyre, mert a 2020-ast „elvitte” a pandémia, tavaly pedig kizárólag magyarok vettek részt rajta. Az idén eddig 13 országból jelentkeztek és mivel a nevezési határidő még nem járt le, a mostani Budapest Open akár minden idők legnépesebb magyarországi nemzetközi viadala is lehet.

Hozzátette: a program pénteken egy bemelegítő párosversennyel kezdődik, amelyre már 50 duó jelezte részvételét. Szombaton tartják a Budapest Classicot, erre 108 férfi és 24 női versenyző már be is fizette a nevezési díjat, a regisztráltak száma pedig 161, illetve 30 fő. A vasárnapi Budapest Mastersre az erősebbik nem részéről 133-an, a hölgyektől pedig 24-en regisztráltak.

Újságírói kérdésre elhangzott, hogy volt orosz sportoló is a jelentkezők között, a nevezését azonban a nemzetközi szövetség állásfoglalása alapján el kellett utasítani. Elhangzott még, hogy vasárnap para-dartsversenyt is tartanak a World ParaDarts égisze alatt.

Szóba került az is, hogy Ihász Veronika április 1-jén utazik el az angliai Lakeside-ban sorra kerülő világbajnokságra, amelyet eredetileg januárban rendeztek volna meg, ám a járványhelyzet miatt három hónappal elhalasztották. Ihász az első magyar dartsozó, aki részt vehet a vb-n. Úgy nyilatkozott, hogy nincs elvárása magával szemben, csak álma van, de azt nem szeretné megosztani senkivel, addig is bőszen versenyez – a férfiak között.

Legfrissebb hírek

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
2025.03.02. 22:47

Videó: beleállt a dartsos lábába a saját visszapattanó nyila

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:49

Nagy meccset játszott egymással a világ legjobb férfi és női dartsosa

Egyéb egyéni
2025.03.01. 09:36

Szülővárosa díszpolgára lesz Luke Littler

Egyéb egyéni
2025.02.26. 09:54

Újabb PDC European Tour-tornán lesz magyar induló

Egyéb egyéni
2025.02.15. 14:45

Luke Littler döntő legben, 100 feletti átlaggal verte meg Humphriest, ő nyerte a 2. fordulót a PL-ben

Egyéb egyéni
2025.02.14. 00:02

Van Gerwen visszavágott Littlernek, de Humphries nyerte a darts Premier League belfasti állomását

Egyéb egyéni
2025.02.07. 00:06

Stadiont neveznek el Luke Littlerről – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.02.04. 17:10
Ezek is érdekelhetik