Darts PL: Michael van Gerwen lett az első duplázó

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.03.11. 00:02
null
Michael van Gerwen az első duplázó (Fotó: Getty Images)
Michael van Gerwen győzelmével ért véget Brightonban a darts Premier League ötödik állomása. Ezzel a holland lett az első játékos, aki két tornát tudott nyerni a mostani kiírásban.

 

Gerwyn Price és Joe Cullen meccse már azelőtt eldőlt, hogy elkezdődött volna. A walesi ugyanis pár órával a kezdés előtt közleményt adott ki, mely szerint kézsérülés miatt nem tud játszatni ezen az estén. A probléma már korábban fennállt, de Price kivárt a végsőkig, hátha mégis tábla elé tud állni. Azonban a gyakorlás során kiderült, hogy nem megy. Így a szabályok szerint Cullen 6–0-val egyből az elődöntőben találta magát.

Amiben sok öröme nem volt, mivel Van Gerwen jött szembe, aki James Wade-et győzte le 6–5-re a negyeddöntőben. A holland nem kegyelmezett, és 101.79-es körátlaggal, 6–1-gyel ment tovább. A döntőben Van Gerwen ellenfele Michael Smith volt, aki ismét elveszített egy döntőt, mivel Van Gerwen 103.89-es átlaggal 6–4-re legyőzte az angolt.

Ezzel Van Gerwen lett az első játékos, aki két tornát is meg tudott nyerni a mostani sorozatban. Az előzőt Exeterben is ő nyerte meg, és a mostani sikerével átvette a vezetést a tabellán.

A második helyen Jonny Claytonnal holtversenyben az a Peter Wright áll, aki éppen ma volt 52 éves, és akit éppen Clayton búcsúztatott a negyeddöntőben úgy, hogy Wright 102.92-es körátlagot ért el, miközben Clayton csak 92.61-et.

DARTS, PREMIER LEAGUE
5. ÁLLOMÁS, BRIGHTON
Negyeddöntő

Gary Anderson (skót, 85.71)–Michael Smith (angol, 90.89) 1–6
Peter Wright (skót, 102.92)–Jonny Clayton (walesi, 92.61) 5–6
Michael van Gerwen (holland, 96.41)–James Wade (angol, 92.32) 6–5
Joe Cullen (angol)–Gerwyn Price (walesi) 6–0 – játék nélkül
Elődöntő
Smith (89.19)–Clayton (90.25) 6–2
Van Gerwen (101.79)–Cullen (88.84) 6–1
Döntő
Smith (100.61)–Van Gerwen (103.89) 4–6

AZ ÁLLÁS
Tornagyőzelem Döntő Elődöntő Pontszám
1. Michael van Gerwen 2 2 14
2. Peter Wright 1 1 1 10
Jonny Clayton 1 1 1 10
4. Gerwyn Price 1 1 7
James Wade 1 2 7
6. Joe Cullen 1 1 5
Michael Smith 1 1 5
8. Gary Anderson 1 2
A tornagyőzelemért 5, az elveszített döntőért 3, az elődöntőért 2 pont jár. A tizenhat minitorna után a tabella első négy helyezettje bejut a final fourba.
Legfrissebb hírek

Már csak öt hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
17 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
2025.07.27. 22:38

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
2025.07.27. 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

A Premier League-ből igazolt balhátvédet a Milan

Olasz labdarúgás
2025.07.24. 12:10

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45
Ezek is érdekelhetik