Birkózó Eb: Nagy Bernadett elődöntőbe jutott

K. G., K. B.K. G., K. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 13:14
null
Nagy Bernadett elődöntőbe jutott (Fotó: Török Attila)
A női versenyszámok is megkezdődtek szerdán a BOK-csarnokban zajló birkózó Európa-bajnokságon. A délelőtt legkellemesebb meglepetését magyar szempontból Nagy Bernadett szerezte.


A 76 kg-os újpesti lány előbb az utolsó 10 másodpercben fordította meg nagyon megérdemelten a hat percet két passzivitásért megítélt ponttal végigalibiző Martina Künz elleni selejtezős meccsét (olimpiai ötödik, Eb-ezüstérmes, vb-bronzérmes birkózóról beszélünk), majd a német Rädeltet 9:2-es vezetésnél be is tusolta! Nagy így délután a törökök extraklasszisával, a világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes török Yasemin Adarral elődöntőzhet.

„Soha nem birkóztunk még egymás ellen a törökkel, csak edzésen, egy évvel ezelőtt. Akkor nagyon erős volt, »agyonvert«. Azóta remélem, erősödtem annyit, hogy pariban legyek vele! – mondta a három héttel ezelőtt, Plovdivban U23-as Európa-bajnoki címet ünneplő Nagy Bernadett.Természetesen nyerni akarok, ez a cél. Már reggel, a bemelegítőteremben éreztem, mennyire jó formában vagyok, és magam is meglepődtem azon, hogy elődöntőbe jutottam ezen az ágon. Jobban birkózom, mint az U23-as Európa-bajnokságon, a letisztultabban is gondolkozom. Már nagyon várom az elődöntőt!”

Nem sikerült jól a bemutatkozás Szekér Szimonettának és Szabados Noéminek. Előbbi közel volt egy, a Nagyéhoz hasonló fordításhoz az azeri Nasirova ellen, ám Szekér végül a nagy hajrá ellenére 3:0-ról csak 3:2-re tudottszépíteni az utolsó 15 másodpercben. Szabados pedig elmondása szerint mindent kiadott magából, de pontot így sem tudott csinálni francia riválisán, így ők a vigaszágban bizakodhatnak. Bognár Erikával együtt: 55 kg-os versenyzőnk nyitómeccsén ugyancsak későn indította meg a hajrát, így végül videózás után 3:0-s vereséget szenvedett a török Güntől.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2 órája

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik