Birkózó Eb: Mind a három szakágban várhatunk érmeket – Bácsi Péter

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.03.27. 16:14
Magyarország 21 évvel ezelőtt rendezett legutóbb birkózó Európa-bajnokságot. Akkor Bánkuti Zsoltot ünnepelhette a hazai közönség. Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnöke bízik benne, hogy a fiatalokból álló, igencsak motivált válogatottból most is felállhat valaki a dobogó tetejére. A 2018-as hazai vb-n aranyérmes Bácsi Péter szerint mind a három szakágban várhatunk érmeket.

„Annál nagyobb motiváció nem kell a fiataloknak, hogy a hazai közönség, a szeretteik, a klubtársaik előtt bizonyíthatnak a budapesti Eb-n. A régi nagy bajnokaink folyamatosan járták a válogatottat, edzettek velük, motiválták őket. Elmondták, hogy mi vár rájuk, nagyon bízunk benne, hogy ez nem teherként lesz rajtuk, hanem plusz erőként hat rájuk, hogy az ő nevüket is megismerjék. A párizsi olimpia előtt vagyunk két évvel, itt az ideje, hogy bizonyítsák a nemzetközi mezőnyben, hogy ott is számolni kell velük
– mondta Bacsa Péter az NSO Tv-nek.

Nemcsak a hazai szövetség ügyvezető alelnöke bizakodó, hanem a korábbi nagy bajnokok közül Bácsi Péter is. Világ- és Európa-bajnokunk úgy véli, mind a három szakágban várhatunk érmeket az Eb-n. Videónkban erről bővebben is beszél, valamint kitér arra is, hogyan motiválják, készítik fel a hazai közönségre a fiatalokat az olimpiai bajnok Lőrincz Tamással együtt.

NÉZZE MEG AZ EDZŐTÁBORBAN KÉSZÍTETT VIDEÓNKAT IS!

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
2025.10.02. 09:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik