Birkózó Eb: Halidov nem tud kiállni a bronzmeccsre

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 14:14
null
Halidov sérülés miatt nem tud kiállni a bronzmeccsre (Fotó: Földi Imre)
A szabadfogásúak 61 kilogrammos kategóriájában szereplő Halidov Gamzatgadzsi nem tud szőnyegre lépni a szerda esti bronzmérkőzésén, így az ötödik helyen végez a budapesti birkózó Európa-bajnokságon – írja az MTI.


Az orosz származású versenyző kedden a nyolcaddöntőben óriási csatában győzött a grúz Teimuraz Vanisvili ellen, ám súlyosnak tűnő combsérülést szenvedett a mérkőzésen, így már a negyeddöntőre sem állt ki.

A nyolc között a török Suleyman Atli lett volna az ellenfele, aki ezzel meccs nélkül jutott négy közé, majd kedden kora este a döntőbe jutást is kivívta. Mindez azt jelentette, hogy Halidovot a hiányos vigaszágra vitte, ami azonnal bronzmérkőzést ért a magyar színeket képviselő szabadfogásúnak. A magyar csapat szerdai tájékoztatása szerint viszont Halidov sérülése miatt a helyosztón sem tud birkózni, és az ötödik helyen zár.

A szerdai program során így még két magyar érdekeltségű mérkőzést vívnak a BOK-csarnokban: Nagy Bernadett a 76 kilogrammosok elődöntőjében, míg Ligeti Dániel a szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájának egyik bronzmérkőzésén lesz érdekelt.

Az elődöntőket 16 óra 45 perctől, a helyosztókat 18 órától rendezik.

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33
Ezek is érdekelhetik