Birkózó Eb: Dollák bronzért hajt, Dénes Mercédesz kiesett

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.31. 17:57
null
<strong>Dollák Tamara</strong> pénteken a bronzéremért küzdhet (Fotó: Török Attila)
A negyeddöntőben vereséget szenvedő Dollák Tamara pénteken a bronzéremért léphet szőnyegre az 57 kilogrammosok között a budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

 

Az újpestiek versenyzője a csütörtök délelőtti programban egy fölényes siker után kikapott az olimpiai bronzérmes bolgár Evelina Nikolovától, aki az elődöntőben is győzni tudott, így vigaszágra vitte legyőzöttjét.

Mivel Nikolova csak a negyeddöntőben csatlakozott a küzdelembe, Dollák Tamarának a vigaszágon nem kellett küzdenie, hanem egyenesen a helyosztóba jutott, melyben a Nikolovával szemben az elődöntőben alulmaradt török Elvira Kamaloglu lesz az ellenfele.

A másik magyar negyeddöntősnek, az 53 kilogrammban szereplő Dénes Mercédesznek nem volt szerencséje, mivel lengyel legyőzője, Katarzyna Krawczyk hiába vezetett szinte végig a svéd Emma Malmgren ellen, félperccel a vége előtt nagyot hibázott és riválisa betusolta. Ezzel pedig az érdi birkózó kiesett.

A délelőtt harmadik magyarja, Szabó Nikolett (62 kg) szintén kiesett a versenyből.

A csütörtök 18.00 órakor kezdődő döntős programban Szabados Noémi a 68 kilogrammban lép szőnyegre a bronzéremért a lengyel Natalia Iwona Strzalka ellen, míg 76 kilogrammban Nagy Bernadett szintén a harmadik helyért csatázik a bolgár Marija Orjaskovával.

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33
Ezek is érdekelhetik