Torna: visszavonult a japánok háromszoros olimpiai bajnoka

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.11. 09:06
null
Bejelentette visszavonulását Ucsimura Kohei (Fotó: AFP)
Bejelentette visszavonulását Ucsimura Kohei, a japánok háromszoros olimpiai bajnok tornásza – írja az MTI.


A férfiak összetett versenyszámában 2012-ben és 2016-ban is ötkarikás aranyérmes, a riói játékokon csapatban szintén győztes, 33 éves sportoló a menedzsmentjén keresztül hozta nyilvánosságra döntését, melyet nem indokolt.

A tízszeres világbajnok, összesen hét olimpiai éremmel rendelkező Ucsimurát minden idők egyik legjobb tornászaként tartják számon. A vb-ken és az olimpiákon 2009 és 2016 között minden összetett viadalt megnyert, és ebben a számban 44 év után ő lett az első férfi tornász, aki két egymást követő ötkarikás eseményen állhatott a dobogó tetején.

A tavaly nyári, tokiói olimpiáról viszont üres kézzel kellett távoznia, miután a nyújtó selejtezőjében leesett a szerről és nem jutott be a döntőbe. A versenyt követően ő maga is elismerte, hogy túl van már pályafutása csúcsán.

Legfrissebb hírek

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
18 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
20 órája

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik