Torna: Izrael magyarországi nagykövete is köszöntötte Keleti Ágnest

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 10:01
null
Vasárnap köszöntötték a 101 éves Keleti Ágnest (Fotó: Róth Tamás)
Ahogyan arról beszámoltunk, vasárnap töltötte be 101. életévét a világ legidősebb olimpiai bajnoka, Keleti Ágnes. Az alkalomból Izrael magyarországi nagykövete, Yacov Hadas-Handelsman olyan videóban köszöntötte fel, amelyben feltűnik a Nemzeti Sport is.

„Kedves Ágnes! Mintha csak tegnap vagy múlt hétvégén történt volna, hogy a századik születésnapját ünnepeltük – ahogyan ezt ebben, az épp egy évvel ezelőtt megjelent újságban (a Nemzeti Sportban – a szerk.) is láthatjuk. De most a százegyedik születésnapját ünnepeljük. Egy esztendő eltelt azóta. Egy olyan év, amely egyikünknek sem volt egyszerű, de ezt mondanom sem kell Önnek. Próbáljunk meg optimistán tekinteni a jövőbe, és bízzunk abban, hogy a következő egy év könnyen, pandémiamentesen és egészségben telik, így előkészülhetünk és megünnepelhetjük a százkettedik születésnapját” – üzente Yacov Hadas-Handelsman a tornában ötszörös olimpiai aranyérmes Keleti Ágnesnek az Izrael Magyarországon elnevezésű Facebook-oldalon közzétett videóban.

Legfrissebb hírek

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
Tegnap, 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56

Beütött a bojkott: a CAS döntése alapján Izrael tornászai végül nem indulhatnak a jakartai torna-vb-n

Torna
2025.10.14. 14:10

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51
Ezek is érdekelhetik