Darts-vb: Wade nullára nyerve, Anderson tanári játékkal elődöntős

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.01. 16:34
null
Gary Anderson tanári játékkal jutott a legjobb négy közé (Fotó: Getty Images)
James Wade és Gary Anderson is bejutott az elődöntőbe a Londonban zajló dartsvilágbajnokságon. Előbbi Mervyn Kinget egy nagyon sima, utóbbi Luke Humphriest valamivel szorosabb csatában győzte le.


Az első két szettet úgy nyerte meg James Wade, hogy mindkét esetben Mervyn King vezetett 2:1-re, de az utolsó két leg a balkezes angolé lett. A vb-hez mérten a színvonal nem volt túl magas, mind a ketten 90 alatti körátlagnál jártak.

Újabb két szettel később már 4:0 volt az állás. Ha csak a statisztikai adatokat nézzük, meglepő lehet, hogy ebben a pillanatban King körátlaga magasabb volt, mint Wade-é (88.22 és 87.81), kiszállózásban nagyjából egyformák voltak. Ám a szettek vége Wade-nek egyszerűen jobban sikerültek.

Az ötödikben King összeszedte minden energiáját, de ez is csak egy szoros szettre volt jó – Wade 5:0-val elsőként jutott az elődöntőbe.

 

 

Luke Humphries és Gary Anderson összecsapása színvonalasabban alakult. Négy szett után 2:2 volt az állás Humphries 96.06 és Anderson 97.3-as körátlaga mellett. Az ötödik játszma nagy fordulatot hozott.az angol már 2:0-ra vezetett, de a skót exvilágbajnok szenzációs játékkal fordított, és megnyerte a szettet (3:2 Andersonnak). Humphries az ötödik szettben is megremegett a kulcspillanatokban, így fordulhatott elő, hogy Anderson 4:2-es vezetésre tett szert, vagyis már egyetlen győztes játszma kellett neki az elődöntőhöz.

Nem mindennapi körülmények között szerezte meg. Döntő legben Humphries 170-nél majdnem megcsinálta a big fisht, ám a két dupla 20 után miliméterekkel a nagy bull mellé dobott. Anderson is elhibázta a 100-as kiszállót, így az angol kapott még egy esélyt. Ám a 25 sem ment neki, Anderson viszont megoldotta a 80-at, megnyerte a szettet, és ezzel másodikként ő is bejutott a legjobb négy közé ahol a Peter Wright–Callan Rydz meccs győztesével játszik.

 


 

DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
A 14. nap mérkőzései

James Wade (angol, 4., 86.88)–Mervyn King (angol, 21., 86.67) 5:0
Luke Humphries (angol, 19., 94.92)–Gary Anderson (skót, 6., 96.32) 2:5
Később (20.00, Tv: Sport1)
Peter Wright (skót, 2.)–Callan Rydz (angol)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Michael Smith (angol, 9.)

A NEGYEDDÖNTŐ TELJES PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Michael Smith (angol, 9.)
James Wade (angol, 4.)–Mervyn King (angol, 21.) 5:0
Peter Wright (skót, 2.)–Callan Rydz (angol)
Luke Humphries (angol, 19.)–Gary Anderson (skót, 6.) 2:5

 

Legfrissebb hírek

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
Tegnap, 17:18

Darts: a felnőttek között nem ment, de U23-ban nyerni tudott Tekauer Gréta Ausztriában

Egyéb egyéni
2025.09.08. 14:37

Hamarosan kiderül, ki lesz 2025-ben hazánk PDC-dartsbajnoka – jön az V. Hungarian Darts Trophy!

Egyéb egyéni
2025.09.08. 06:57

Josh Rock Prágában is alulmaradt, a világelső nyerte meg a European Tour 11. állomását

Egyéb egyéni
2025.09.07. 23:15

Darts: Tekauer Gréta maradandót alkotna a PDC Women’s Seriesben

Egyéb egyéni
2025.09.06. 13:12

A világbajnokot Antwerpenben sem lehetett megállítani

Egyéb egyéni
2025.08.31. 22:56

Sárai Levente szenzációs átlagokkal kvalifikálta magát Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2025.08.31. 15:57

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
2025.08.16. 23:59
Ezek is érdekelhetik