Súlyemelés: húsz bajnoki címig jutna a vb árvája

– Milyen barátságban van a futball-labdával?
– Szeretem, csak a lábam nem kedveli – nevetett a tokiói olimpián +109 kilóban hetedik, januárban már 36 éves Nagy Péter, aki egyedüli magyarként indul a kedd óta tartó taskenti világbajnokságon. – Általános és középiskolás koromban fociztam Rédén, a körzeti utánpótlás-bajnokságban, a környékbeli falvak csapatai ellen szerepeltünk. Emlékeim szerint kétszer is bajnokok lettünk.

– Csak azért kérdezem, mert októberben is fűre lépett...
– Igen, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Diósgyőr NB II-es bajnoki előtt végeztem el a kezdőrúgást. Nem először kértek fel rá, évekkel ezelőtt, még a régi pályán is ott álltam a kezdőkörben.

– Elbírta a feladat súlyát?
– Tökéletes rúgás volt.

– A tokiói olimpián is hat tökéletes gyakorlatot mutatott be, ami hetedik helyet ért, a sydneyi játékok óta ez a magyar súlyemelés második legjobb eredménye a férfiaknál. Hogy telt az elmúlt csaknem öt hónap?
– Az olimpiát követő egy-két hónapban sokszor hívtak élménybeszámolóra, volt olyan nap, amikor két iskolában is jártam. Sokadszor voltam vendége a Makray Fogyatékkal Élő Gyermekek Nappali Intézményének, amely legutóbb jótékonysági sütivásárt tartott, de korábban többször is együtt sportoltam a gyerekekkel, például a sorversenyeken én voltam az egyik csapat kapitánya. Ezekre az alkalmakra csokit is szoktam vinni nekik. A mai napig sokan gratulálnak a tokiói szereplésemhez, és nemcsak a közösségi oldalakon: még mindig gyakran megállítanak az utcán.

– Milyen volt az átállás?
– Az olimpia után mentálisan leeresztettem, ami természetes, de amint célkeresztbe került a világbajnokság, újra motivált lettem. Komolyabban szeptember vége felé kezdtem el edzeni.

– Azóta volt egy országos bajnokság is, novemberben a tizenhetedik aranyérmét szerezte meg. Tavaly óta egyedül vezeti a bajnoki örökrangsort, ám az ugyancsak „ifjúsági korú”, még „csak” negyvenkét éves Gyurkovics Ferenc hárommal lemaradva igyekszik tapadni. Fél szemmel figyel rá?
– Ami biztos, húszig szeretnék eljutni, aki tudja, utána megdöntheti. Ha Feri ötven­évesen képes lesz rá, meg is érdemli.

– A szövetség miként honorálta, hogy a részvételt egyedüli magyarként kivívva megállta a helyét az olimpián?
– Közvetlenül a verseny után kaptam egy SMS-t Dobos Imre elnöktől, aztán jó napot... Azóta sem hívott, nem érdeklődött, mi van velem – netán apró gesztusként egy palack bor... Ennyit a megbecsülésről. Egyébként beszélni beszéltünk, de mindkétszer én telefonáltam neki. Szokta is mondogatni, hogy én mindig akkor jelentkezem, ha valamit kérni akarok.

– Most mit kért?
– Az iránt érdeklődtem, hogyhogy nem vetődött fel a nevem, amikor a szövetség arról döntött, kinek adja a MOB által használatra felajánlott Toyotát. Az edzőbizottság Mitykó Veronikát és a junior Eb-n összetettben második Boros Viktóriát javasolta, végül utóbbi kapta meg. Nem titok, a MOB elnökét, Kulcsár Krisztiánt is felhívtam, miképp lehetséges egy olimpiai hetedik helyet figyelmen kívül hagyni, de ő elmondta, a MOB nem szól bele a szövetségek döntéseibe. Dobos Imre azt is megjegyezte az egyik sportcsatornán, hogy én a sportdiplomáciának köszönhetem a tokiói szereplést! Nos, valóban az utolsó pillanatban, de egy létező szabály értelmében lettem a mezőny tagja! Nem is értem... Később azért is hívtam az elnököt, hogy elmondjam, jelöltetném magam a nemzetközi szövetség sportolói bizottságába, amihez kell az MSSZ ajánlása. Ezt megkaptam, de Dobos Imre hozzátette, a vele járó költségeket nekem kell vállalnom.

– Hol edz? A szövetség által oly sokszor emlegetett és dicsért, szépen felújított tatai edzőteremben?
– Nem, merthogy nincs rá pénze a szövetségnek. Az elnök azt mondta, hogy elutaztuk. Hát, nem tudom, én kétszer utaztam: az Eb-re a szövetség, az olimpiára a MOB fizette az út költségeit. Az olimpia előtt műhelytámogatás címén ígért felkészülési pénz sem érkezett meg klubomhoz, a Szegedi Lelkesedéshez. Ennyit az elismerésről.

– A taskenti világbajnokság lesz az utolsó nagy versenye?
– Nem, sőt a következő olimpiai ciklusra is készülni akarok! Párizsban már csak öt-öt súlycsoportban összesen százhúsz versenyző szerepelhet, az ólomsúly vélhetően programon lesz. Kérdés, miként alakulnak a kvalifikációs szabályok, melyik lesz a többi négy kategória.

– Mi a célja Taskentben, ahol az utolsó napon, december tizenhetedikén lesz jelenése?
– Nem tervezek nagy dolgokat, ha a Tokióban elért háromszázkilencvenhat kiló környékén – kicsit alatta vagy felette – emelek, elégedett leszek. A hétvégén Oviedóban csapatommal, a La Corunával ötödször nyertük meg a spanyol bajnokságot, háromszáznyolcvankét kilóig jutottam, és még maradt is benne. Ez reménykeltő a vébé előtt.