Gyász: elhunyt az FTC korábbi birkózója, Széles József

Vágólapra másolva!
2021.12.30. 08:06
null
Elhunyt Széles József (Fotó: Veres Viktor, archív)
Hetvennégy éves korában elhunyt Széles József, a Ferencváros birkózólegendája, mesteredzője – közölte a Fradi.hu.

Az 1948-as születésű Széles József az FTC szabadfogású birkózójaként kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot csapatban, előbb 1976-ban, majd 1978-ban. Aktív pályafutása után sem szakadt el a Fraditól, edzőként vállalt munkát.

A klubért végzett áldozatos munkáját 1993-ban aranydiplomával ismerték el, majd az FTC Örökös bajnoka lett, és az első, aki megkapta a 2013-ban éltre hívott Albert Életműdíjat. A 73 esztendős mesteredző 55 éven át dolgozott a Ferencvárosnál. A kétszeres világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter nevelőedzője volt, az FTC vezetőedzője.

„Egy igazi zöld-fehér példakép hagyott itt bennünket, hiszen Széles József személyében a klubunk mellett mindig minden körülmények között kitartó, hűséges ember távozott közülünk. Tizenöt éves kora óta semmi mást nem tudott elképzelni, mint a zöld-fehér színkombinációt, az Üllői utat” – olvasható a Fradi.hu-n.

Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
47 perce

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
1 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
15 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
21 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
2025.09.29. 12:51

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55
Ezek is érdekelhetik