Evezés: Galambos Péter az MTK színeiben folytatja

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.08. 16:49
null
A kétszeres Európa-bajnok evezős, Galambos Péter az MTK-nál folytatja (Fotó: Career Brand Management)
Az MTK Budapest evezős szakosztályának színeiben folytatja pályafutását Galambos Péter. A könnyűsúlyban kétszeres Európa-bajnok és háromszoros világbajnoki ezüstérmes sportoló két évtized után vált klubot. Mindezt néhány hónappal azután, hogy eldőlt, új prioritások mentén, de célba veszi a 2024-es párizsi olimpián való részvételt.

 

Galambos Péter a normálsúlyú dublóra és a négypárra készülve vetette magát munkába az őszi felkészülés elején. A 35 éves sportoló a szövetségi kapitánnyal egyeztetve döntött úgy szeptemberben, hogy csapathajóban megcélozza a párizsi játékokat. Ám nem ez az egyetlen váltás, amit 2021 vége tartogatott számára: eldőlt az is, hogy több mint két évtized után új színekben versenyez majd idehaza. 2022 januárjával a Vác Városi Evezős Clubtól az MTK Budapesthez szerződik – számolt be a sportoló menedzsmentje.

„Az MTK lehetővé tette, hogy továbbra is teljes mértékben az élsportra koncentrálhassak Vácon – mondta az átigazolással kapcsolatban a főszereplő, Galambos Péter. A legfontosabb az volt, hogy minimális változással járjon a klubváltás. A jövőben is ugyanott és ugyanúgy nevelőedzőmmel, Rapcsák Károllyal készülök majd a hét nagy részében. Ugyanakkor havonta egy-két alkalommal Budapesten, az MTK teljes keretével is dolgozunk majd, ami új lehetőségeket és motivációkat biztosít.”

A nagy terveket szövögető MTK-ban ősz óta már két válogatott versenyző, Szabó Márton és Bácskai Máté készült együtt, hozzájuk csatlakozik harmadikként Galambos. Vagyis a 2024-es olimpiáért dolgozó jelenleg hatfős keret fele a fővárosi klubnál is rendszeresen találkozhat majd. Ez felgyorsíthatja az összecsiszolódási folyamatokat – vette át a szót a kék-fehérek szakosztályvezetője, Székely Balázs.

„Petit régóta ismerem, így pontosan tudom, mekkora fegyvertény, hogy a jövőben az MTK színeit képviseli – mesélte Székely, aki anno szövetségi kapitányként is együtt dolgozott az Európa-bajnok evezőssel. – Őszinte leszek, korábban elképzelni sem tudtam, hogy valaha is klubot fog váltani. Óriási lokálpatrióta, aki imádja a városát. Boldog vagyok, hogy sikerült olyan megállapodásra jutnunk, ami mindkét fél számára kielégítő, csakis pozitív oldala van.”

Az MTK szakosztályvezetője hozzátette, biztos abban, hogy a klub és a válogatott is sokat profitál majd abból, hogy ennyire erős versenyzők készülhetnek együtt náluk.

Legfrissebb hírek

Evezés: két hatodik, egy hetedik hely az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Evezés: hat magyar fiatallal kezdődik az U23-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.05. 09:07

Meglepetés a Megyeri úton, az Újpest sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 21:25

Az MTK bejelentette: Molnár Rajmund Lengyelországban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 16:33

Kovács Patrik nem duzzogott, inkább edzett

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 12:23

Evezés: eredményes nyarat zárt a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.08.20. 19:40

Evezés: négy versenyző kisajátította a döntőket a beach sprint ob-n

Egyéb egyéni
2025.08.17. 21:24
Ezek is érdekelhetik