Darts-vb: magabiztosan várja a rajtot a címvédő Price

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.14. 11:30
null
Price úgy véli, két-három év múlva még dominánsabb lesz (Fotó: AFP)
Magabiztosan várja a szerdán kezdődő londoni darts-világbajnokság rajtját a címvédő Gerwyn Price, akit ellenfelei, a szakértők és a fogadóirodák is a legnagyobb esélyesnek tartanak arra, hogy elvigye a győztesnek járó 500 ezer fontos fődíjat – írja az MTI.

 

A korábbi profi rögbijátékos legnagyobb riválisa a 2020-as bajnok skót PeterWright és a 2019-ben győztes holland Michael van Gerwen lehet. Utóbbi két versenyző az elődöntőben találkozhat egymással, az első kiemelt a világranglistát vezető Price.

A walesi játékos – aki szeptemberben megnyerte Budapesten a Hungarian Darts Trophyt is – címvédőként hagyományosan már a szerdai nyitónapon megkezdi szereplését az Alexandra Palace-ban.

„Adjanak még nekem két vagy három évet, és még sokkal dominánsabb leszek. Még úgy is, hogy már most én vagyok a világbajnok és a ranglistavezető” – mondta a rajt előtt.

A vb január 3-án zárul.

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
20 órája

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik