Darts-vb: Ha buborékba akarnak zárni, én nem jövök – Wright

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.12.31. 13:22
null
Peter Wrightnak bejött a lakásbérlés, jövőre sem akar közös hotelt (Fotó: Getty Images)
A dartsvilágbajnokság szombati negyeddöntőjére készülő Peter Wright szerint nem a buborék alkalmazása lenne a megfelelő protokoll a koronavírus elleni harcban. A világranglistán 2. skót leszögezte, ha a következő évben a PDC erre törekszik, ő visszalép a versenytől.

Peter Wright a családjával egy lakást bérel Londonban, onnan jár a versenyre, és szerinte ez tökéletes megoldás, elszigeteli magát a külvilágtól.

„A szilveszter estét is a bérelt lakásban töltjük. Egyáltalán nem félek attól, hogy bármit elkapnék, mert csak hárman leszünk, ki sem lépünk a lakásból, és oda sem jön senki. Ott megvan mindenünk, nem fogunk éhezni, szomjazni” – mondta Wright.

A világbajnokságon a játékosok körében történt koronavírus-fertőzések miatt több ötlet is felvetődött arra az esetre, ha a következő vb alatt is fennáll a vírusveszély. Az egyik ilyen, hogy buborékban rendezzék meg a vb-t, azaz a teljes mezőnyt összezárják egy hotelben. Wright ebből nem kér.

„Ha a PDC szabályban rögzíti, hogy mindenki egy hotelben lakjon a vébé alatt, akkor én nem veszek részt a versenyen. Az idén is volt ilyen kérés, de a sarkamra álltam, és leszögeztem, hogy nem lakom hotelben” – mondta Wright.

A 2020-as vb-t megnyerő skót Ryan Searle legyőzése után a negyeddöntőben az eddig 14 szettet megnyerő és csak egyet elveszítő angol Callan Rydz ellen játszik.

„Callan a tornának az az alakja, aki igazán felszabadultan játszik, semmi nyomás sincs rajta, élvezi a játékot, a hullám tetején ül. Nagyon kellenek az ilyen figurák a dartsnak és a világbajnokságnak. Remélem, a tapasztalatom segíteni fog abban, hogy versenyre keljek vele” – fogalmazott Wright.

DARTS
PDC-DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
A NYOLCADDÖNTŐ EREDMÉNYEI

Gerwyn Price (walesi, 1.)
–Dirk van Duijvenbode (holland, 17.) 4:1
Jonny Clayton (walesi, 8.)–Michael Smith (angol, 9.) 3:4
James Wade (angol, 4.)–Martijn Kleermaker (holland) 4:0
Raymond Smith (ausztrál)–Mervyn King (angol, 21.) 3:4

Peter Wright (skót, 2.)–Ryan Searle (angol, 15.) 4:1
Alan Soutar (skót)–Callan Rydz (angol) 1:4
Chris Dobey (angol, 30.)–Luke Humphries (angol, 19.) 3:4
Gary Anderson (skót, 6.)–Rob Cross (angol, 11.) 4:3

A NEGYEDDÖNTŐ (január 1.) PÁROSÍTÁSA (ágrajz szerint)
Gerwyn Price (walesi, 1.)–Michael Smith (angol, 9.)
James Wade (angol, 4.)–Mervyn King (angol, 21.)

Peter Wright (skót, 2.)–Callan Rydz (angol)
Luke Humphries (angol, 19.)–Gary Anderson (skót, 6.)

Legfrissebb hírek

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
14 órája

Luke Littler: Minden nyíl tökéletes volt, ezt nem lehet felülmúlni

Egyéb egyéni
Tegnap, 10:26

Szenzáció! Luke Littler tökéletes legben dobott történelmi kilencnyilast – videó

Egyéb egyéni
2025.07.26. 23:52

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 23:54

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 00:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20
Ezek is érdekelhetik