Súlyemelés: a vb-ről is lemaradhatnak az egyiptomiak

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 10:03
null
Mohamed Ehab (Fotó: egyptindependent.com)
Még bizonytalan, hogy az egyiptomi súlyemelők – köztük az olimpiai bronzérmes és világbajnok Mohamed Ehab – indulhatnak-e a decemberi, üzbegisztáni világbajnokságon.

 

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) Ehab és rajta kívül még tíz másik egyiptomi versenyző vb-részvételét ahhoz kötötte, hogy az arab ország tagszövetsége időben rendezi-e tartozását. Emelői elvben már ott lehetnek Taskentben, mivel lejárt a 2019-ben doppingvétségek miatt kiszabott, így a nyári tokiói olimpiai részvételt is meghiúsító kétéves eltiltás, az IWF feltétele szerint azonban az idei vb-n akkor lehet ott Egyiptom, ha befizette a nemzetközi szövetséggel szemben még fennálló 160 ezer dolláros büntetést – írta az insidethegames.biz.

Az Egyiptomi Súlyemelő-szövetséget hét fiatal versenyző 2016 decemberében adott pozitív mintája nyomán tiltották el a versenyektől. A szövetség elnöke, Mahmud Mahgub az IWF akkori elnökét, Aján Tamást hibáztatta a döntés két és fél éves csúszásáért, szerinte a doppingügyek után közvetlenül kellett volna megkapniuk az eltiltást, amelyhez 200 ezer dollárnyi pénzbüntetést is kiszabott az IWF.A pénzbírságból 40 ezer dollárt az első hat hónapban kifizettek, a fennmaradó összeggel azonban máig adós Egyiptom, amelynek fizetési kötelezettségén többek között azért sem enyhített az IWF, mert több sportoló esetében valótlan adatokat adott meg a doppingellenőrzéshez szükséges holléti információkat illetően.

Mahgub azt nyilatkozta az insidethegames.biz portálnak, hogy a büntetés kifizetése folyamatban van, a súlyemelőket már regisztrálták a decemberi vb-re, akik reményei szerint indulhatnak majd Taskentben.
A 2016-os riói olimpián bronzérmes Ehab jogi úton próbálta elérni, hogy ott lehessen az idei nyári játékokon is, a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, kérelmét azonban a CAS elutasította.
A taskenti világbajnokságra december 7. és 17. között kerül sor.

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
2025.10.20. 16:26

Már az Al-Ahli edzésén videózták le Szabics Imrét

Minden más foci
2025.10.15. 16:29

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Szalahék simán nyertek, és kijutottak a 2026-os világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.10.08. 23:00

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59
Ezek is érdekelhetik