Peking 2022: három oltással lehet részt venni – MOB-elnökség

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 19:32
null
Magyar részről három oltással lehet részt venni a 2022-es pekingi olimpián (Fotó: AFP)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége szerdai ülésén elfogadta a pekingi téli játékokra utazó küldöttség összetételét, és döntött annak védettségi kritériumáról is, valamint három újabb tagot szavazott be a sportolói bizottságába – közölte az MTI.

 

A szervezet honlapjának közlése szerint magyar részről az elnökség döntése értelmében az vehet részt a pekingi olimpián, aki rendelkezik három oltással, ez alól felmentést megfelelő indokkal Tállay András vezető csapatorvos, a MOB orvosi bizottságának elnöke adhat. Vékássy Bálint főtitkár elmondta: az érintettek már a tokiói játékokon résztvevőkkel egy időben megkapták a lehetőséget az oltásra, amellyel éltek is, a MOB a harmadik vakcina felvételét is biztosítja számukra.

A testület sportolói bizottságának tagja lett Berki Krisztián tornász, Szilágyi Áron vívó és Harsányi Gergely kézilabdázó. Öt tagot a tokiói olimpián részt vett sportolók választhattak, és ők ezt a múlt szombati sportolói fórum keretében meg is tették. Így a bizottság tagja lett Lőrincz Tamás birkózó, Baji Balázs atléta, Csonka Zsófia sportlövő, Csernoviczki Éva cselgáncsozó és Keszthelyi Rita vízilabdázó. Gyurta Dániel úszó a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, míg Knoch Viktor rövid pályás gyorskorcsolyázó az Európai Olimpiai Bizottság hasonló testületének tagjaként vesz részt a most megalakuló grémium munkájában.

Az elnökség Fábián László sportigazgató előterjesztésében elfogadta az Oslóban rendezett birkózó-, az olbiai junior cselgáncs-világbajnokság, valamint a kazanyi rövid pályás úszó Európa-bajnokság eredményei alapján a szövetségek által eredményességi támogatásra javasolt felosztásokat.

Napirenden szerepelt továbbá a 2022-es téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál is, a finnországi Vuokattiba várhatóan kilenc magyar sportoló utazik. Elfogadták a besztercebányai nyári EYOF-fal kapcsolatos célkitűzéseket, felkészülési irányelveket, mint azt a sportigazgató kifejtette: az eseményre nincs kvalifikáció, a részvétel az Európai Olimpiai Bizottság nemzeti kvótakiosztásán alapul.

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 12. rész: férfi kardcsapat, 1988

Egyéb egyéni
9 órája

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:34

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

A munkálatok a tervezett ütemben haladnak a milánói téli olimpiára

Téli sportok
2025.09.01. 10:35

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01
Ezek is érdekelhetik