Rg-vb: Pigniczki Fanni két szer után a 10. hely áll összetettben

Vágólapra másolva!
2021.10.27. 12:49
null
Pigniczki a szerenkénti fináléról lemaradt a karikával és a labdával is (Fotó: AFP)
Pigniczki Fanni a labda- és a karikagyakorlat után a 10. helyen áll a ritmikus gimnasztika-világbajnokságon, Kitakjusuban – adta hírül az MTI.

Az MTK olimpikonja mindkét szerrel 11. lett, így a még szerdán rendezendő nyolcas döntőkben nem szerepel. Karikával 23.600 pontot érő gyakorlatot mutatott be, labdás produkciójára 24.450-et kapott.

Összetettben nagyon jól áll a 60 fős mezőnyben, mert bár a korábban 24-es döntős mezőny most csak 18 fős lesz, egyelőre a szűkített létszámban is stabilan benn van: 48.050 ponttal a 10. helyen áll.

Az egyéni verseny selejtezője csütörtökön folytatódik a buzogánnyal és a szalaggal. Az egyéni összetett fináléját szombaton rendezik.

„Nagyon büszke vagyok Fannira, hogy így az év vége felé, október utolsó napjaiban is nagyon éretten, összpontosítva tornázik. Szép gyakorlatokat mutatott be, fejben nagyon ott van, kiegyensúlyozott volt, hasonló folytatásban reménykedünk. Az eredményekkel egyelőre nem foglalkozunk, a lényeg, hogy folytassa tovább ezt az érett versenyzést” – idézte a hazai szövetség sajtószolgálata Gelle Noémit, Pigniczki edzőjét.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Folytatja pályafutását Pigniczki Fanni olimpikon ritmikus gimnasztikázó

Torna
2025.02.24. 17:00

Eltiltották az azeri rg-edzőt, aki azóta sportminiszter-helyettes

Torna
2025.01.10. 18:11

Wiesner Hanna három aranyérmet nyert a ritmikus gimnasztika ob-n

Egyéb egyéni
2024.10.20. 21:26

Negyedik lett az MTK Budapest és Pigniczki Fanni az egyesületi rg-vb-n

Torna
2024.10.01. 16:52

Három magyar indul az rg egyesületi vb-n

Egyéb egyéni
2024.09.25. 11:54

Pigniczki Fanni a 12. helyen zárt a ritmikus gimnasztika selejtezőjében – nem lesz ott az egyéni döntőben a párizsi olimpián

Párizs 2024
2024.08.08. 13:51

Pigniczki Fanni már Orléans-ban készül

Párizs 2024
2024.08.01. 09:50

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – TORNA

Párizs 2024
2024.07.16. 17:33
Ezek is érdekelhetik