Birkózó-vb: Vida Csaba peches vereséggel búcsúzott

Vágólapra másolva!
2021.10.03. 14:05
null
Vida Csaba (alul) első meccsén búcsúzott a vb-től (Fotó: MBSZ/UWW)
A vasárnapi egyetlen magyar szabadfogású, Vida Csaba első mérkőzésén kikapott és kiesett az oslói birkózó-világbajnokságon.

A kecskemétiek sportolója Bolat Szakajev ellen lépett szőnyegre a nyolcaddöntőbe jutásért és a mérkőzés nem indult jól a szempontjából, a kazah rivális ugyanis közel két perc után levitellel és pörgetéssel 3–0-s előnyhöz jutott. A két akcióra Vida remekül reagált, állásból szinte azonnal levitte ellenfelét és két szép pörgetéssel fordított 5–3-ra, s lendületből igyekezett újabb pontokat szerezni, az újabb felfordítás azonban a saját vesztét okozta, mivel beleragadt a fogásba és tusba szorult.

A 24 éves magyar vélhetőleg már veresége pillanatában tisztában volt vele, hogy nem csupán a meccs, hanem az oslói folytatás lehetősége is elveszett, mivel a vigaszághoz Szakajevnek döntőbe kellett volna jutnia, azonban már a 16 között az amerikaiak legendája, az olimpiai és négyszeres Jordan Burroughs következett számára.

A kazah végül ki sem állt a mérkőzésre, így Vida búcsúzott.

A világbajnokság negyedik magyar szabadfogásúja, Antal Dániel (70 kg) hétfőn kezdi meg szereplését. Szombaton Halidov Gamzatgadzsi (61 kg) és Kuramagomedov Murad (74 kg) is az első meccsén veszített és kiesett.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szilvássy Erik és Szőke Alex bronzérmes Tiranában

Egyéb egyéni
2025.03.02. 21:02

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Dollák Tamara ötödik lett Tiranában

Birkózás
2025.03.01. 18:54

Kuramagomedov Zágráb után Tiranában is bronzérmes

Birkózás
2025.02.26. 20:16

Birkózás: Tiranában eldőlhetnek a válogatottságot érintő kérdések

Egyéb egyéni
2025.02.25. 18:25

A nemzetközi szövetség zászlaja alatt versenyeznek tovább az orosz és fehérorosz birkózók

Birkózás
2025.02.21. 12:07

Birkózó Eb: Somorja az új helyszín

Egyéb egyéni
2025.02.20. 17:19

Minden idők legerősebb rangsorversenyére utazhatnak a magyar birkózók

Birkózás
2025.02.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik