Birkózó-vb: Antal Dánielnek nem jött össze a vigaszág

MTI/ CS. B.MTI/ CS. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 14:30
null
Az újpestiek 25 éves versenyzőjénél lényegesen jobb volt az ukrán Ivan Kuszjak (Fotó: MBSZ/UWW, archív)
Nem sikerült Antal Dániel bemutatkozása az oslói birkózó-világbajnokságon, miután technikai tussal kikapott a szabadfogású 70 kilogrammosok selejtezőjében.

 

Az újpestiek 25 éves versenyzője a négy magyar szabadfogású közül utolsóként lépett szőnyegre a norvég fővárosban, ahol ő sem járt nagyobb sikerrel, mint csapattársai. Az ukrán Ivan Kuszjak ugyanis lényegesen jobb volt nála, korán nagy előnyre tett szert, és 12–2-es technikai tussal győzött.

Az U23-as korosztályban Európa-bajnoki ezüstérmes ukrán birkózó a mérkőzést egy négypontos dobással indította, amelyre a bírók csak két pontot ítéltek, de – az ukránok kérése után – a videobíró segítségével a második két pontot is megadták. A folytatásban is Kuszjak dominált, lábra támadást követően levitte Antalt, majd nem sokkal később páros lábra támadással újra földre vitte a magyart. Az első menet végén az újpesti birkózó le tudta védeni ellenfele lábra menését, és egy felülkerekedéssel 8–2-re szépített.

A szünet után sem változott a mérkőzés képe, Kuszjak uralta a szőnyeget, s gyorsan egy újabb lábra támadásból szerzett két pontot, így már csak két pont választotta el a technikai tustól. Kuszjak a szükséges pontokat két kiléptetéssel gyorsan meg is szerezte, így alig négy perc alatt lezárta a mérkőzést.

Antal így már csak a keddi vigaszági folytatásban reménykedhetett, amihez az ukrán birkózónak a fináléig kellett volna jutnia. Kuszjak azonban már a nyolcaddöntőben kikapott az Ázsia-bajnokság mongol bronzérmesétől, Batmagnai Batchuluuntól, ezzel az UTE sportolója számára véget ért a torna.

Az ő kiesése egyúttal a magyar szabadfogású csapat szereplésének végét is jelenti. A négyfős válogatott győzelem nélkül tér haza, mivel szombaton Halidov Gamzatgadzsi (61 kg) és Kuramagomedov Murad (74 kg), vasárnap pedig Vida Csaba (79 kg) is az első meccsén veszített és kiesett.

Kedden Németh Zsanett (76 kg), a vb egyetlen magyar női birkózója lép szőnyegre.

Legfrissebb hírek

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
15 órája

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
16 órája

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
18 órája

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00

Tudta, mi az élet sója: 125 éve született Keresztes Lajos

Népsport
2025.04.30. 10:32

Szilvássy: Ha döntőbe jutok, ígérem, nyerek

Birkózás
2025.04.25. 11:12

Százéves a BVSC birkózószakosztálya, Székely Pálról nevezték el a termüket

Birkózás
2025.04.23. 16:56
Ezek is érdekelhetik