Birkózó-vb: Adeline Gray megszerezte hatodik aranyérmét

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 22:17
A Tokióban olimpiai ezüstérmes Adeline Gray hatodik aranyérmét szerezte meg az oslói birkózó-világbajnokság szerdai napján.

Az esti döntős program utolsó mérkőzésén az amerikai versenyző az észtek Európa-bajnokával, Epp Mäéval találkozott a női 76 kilogrammosok fináléjában. Az összecsapás kifejezetten szorosan alakult, de a 30 éves Gray az utolsó percben két vállra fektette ellenfelét, ezzel a sportágban ő lett az első amerikai, aki hatszoros világbajnoknak vallhatja magát.

Ebben a súlycsoportban Németh Zsanett az első mérkőzésén 5–2-es vereséget szenvedett a japán Macujuki Jaszuhával szemben, így korán búcsúzott.

A 76 kilogrammos súlycsoporttal ellentétben az 50, az 53 és a 65 kilósok között új világbajnokot avattak. Utóbbi akár az U23-as vb döntője is lehetett volna, ugyanis a mindössze 20 éves moldovai Irina Ringaci a 22 esztendős japán Morikava Miva felett diadalmaskodott. Ringaci az idei felnőtt Európa-bajnokságon is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

A tokiói olimpiához hasonlóan a világbajnokságon is nagyrészt Japán uralja a női szakágat, ugyanis képviselői tízből hét súlycsoportban jutottak a döntőbe. A szerda esti finálékban két kategóriában szerezték meg az aranyérmet, ráadásul az 50 kilós Josimoto Remina és az 53 kilós Fudzsinami Akari is még utánpótláskorú versenyző.

Eredmények
Női 50 kg
Világbajnok:
Josimoto Remina (Japán)
2. Sarah Ann Hildebrandt (Egyesült Államok)
3. Nagyezsda Szokolova (Oroszország) és Otgonjargal Dolgorjav (Mongólia)
A döntőben: Josimoto–Hildebrandt 5–3

Női 53 kg
Világbajnok: Fudzsinami Akari (Japán)
2. Iulia Leorda (Moldova)
3. Katarzyna Krawczyk (Lengyelország) és Samantha Leigh Stewart (Kanada)
A döntőben: Fudzsinami–Leorda 10–0-nál technikai tus

Női 65 kg
Világbajnok: Irina Ringaci (Moldova)
2. Morikava Miva (Japán)
3. Forrest Ann Molinari (Egyesült Államok) és Malin Johanna Mattsson (Svédország)
A döntőben: Ringaci–Morikava 8–6

Női 76 kg
Világbajnok:
Adeline Maria Gray (Egyesült Államok)
2. Epp Mäe (Észtország)
3. Ajperi Medet Kizij (Kirgizisztán) és Szamar Amer Ibrahim Hamza (Egyiptom)
A döntőben: Gray-Mäe 6–4-nél tusgyőzelem

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik