Birkózó-vb: Takács kikapott a helyosztón, ő is ötödik lett

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2021.10.10. 19:46
null
Takács István (kékben) bronzérmes az oslói világbajnokságon (Fotó: UWW)
Takács István ötödik lett az Oslóban zajló világbajnokság kötöttfogású záró napján a 87 kilogrammosok között: a magyar kiválóság a helyosztón lengyel Arkadiusz Marcin Kulynycztől kapott ki tussal.

A Budapesti Honvéd junior-világ- és Európa-bajnoka, Takács István rendkívül meggyőzően menetelt egészen az elődöntőig szombaton: 3:1-re verte a kazah Nurszultan Turszunovot, majd ugyanilyen arányban felülmúlta az Eb-bronzérmes svéd Kristoffer Berget. A döntőért aztán emlékezetes csatát vívott a fehéroroszok Európa-bajnoki ezüstérmese, Kiril Maszkevics ellen; a meccs végén kockáztatott, de végül tussal kikapott. Íme, az összecsapás:

A harmadik helyért az Európai Játékokon bronzérmes lengyel Arkadiusz Marcin Kulynycz ellen lépett szőnyegre, és hasonló forgatókönyv alakult ki, mint az elődöntőben: Takács 3:2-es hátrányban volt, amikor kockázatos helyzetből, komolyabb előkészítés nélkül dobni akart, amelybe beleszorította a vetélytársa, tus lett a vége. Pedig az első menetben még a magyarnál volt az előny. A bírók neki adták a passzivitási pontot, s lenti helyzetből megemelte Kulynyczet: a szőnyeg szélén eldobta a riválist, ám a lengyel ügyesen visszafordult, így Takács a hátára esett, tehát nem kontrollálta az akció befejezését. A bírók ennek ellenére két pontot adtak a magyarnak, a lengyelek challenge-et kértek – a felvételek megtekintése után kiderült, hogy a dobás már amúgy is érvénytelen volt, mert Takács az indítás előtt a vetélytárssal az ölében kilépett a zónán kívülre, emiatt egy pont lett az övé (2:0). A tust megelőző pillanatokban Kulynycz passzivitási ponttal és billentéssel fordított 3:2-re.

Torba Erik után tehát újabb magyar zárt az ötödik helyen vasárnap, és ki kell emelni, 20 évesen ez nagyon szép eredmény.

A magyaroknak ezzel véget ért a világbajnokság, a kötöttfogású csapat egy ezüstérmet, valamint négy ötödik helyet szerzett. A válogatott 48 résztvevő országból a hatodik helyen zárta a csapatrangsort.

BIRKÓZÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, OSLO
Takács István mérkőzései
87 kg, nyolcaddöntő:
Takács István–Nurszultan Turszinov (kazah) 3:1
87 kg, negyeddöntő:
Takács István–KristofferBerg (svéd) 3:1
87 kg, elődöntő: Kiril Maszkevics (fehérorosz)–Takács István tus 12:6-nál
87 kg, bronzmérkőzés: Arkadiusz Marcin Kulynycz (lengyel)–Takács István tus 5:2-nél

Legfrissebb hírek

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2 órája

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
4 órája

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09

NS-képeslap: Csepel – KIMBA, a jövő záloga

Birkózás
2025.08.23. 10:17
Ezek is érdekelhetik