Birkózás: vége a női versenynek, a japánok domináltak

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 21:40
null
Helen Louise Maroulis világbajnok lett Oslóban (Fotó: AFP)
Az 57 kilogrammosok között amerikai, 59 kg-ban bolgár, 68 kg-ban kirgiz, míg 72 kg-ban japán győztest avattak csütörtökön az oslói birkózó-világbajnokság női versenyének záró napján. A csapatrangsor élén Japán zárt, megelőzve az Egyesült Államokat és Mongóliát.

 

A Rio de Janeiró-i olimpián 53 kilóban aranyérmes Helen Louise Maroulis a tokiói játékokon már 57 kilóban szerzett bronzérmet, ezúttal pedig a dobogó tetejére állhatott, míg a bolgár Biljana Dudova négy Európa-bajnoki cím után először lett a világ legjobbja, az 59 kilogrammosok között – írja az MTI.

A csapatrangsor élén négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel Japán (196 pont) győzött, a második helyen az amerikaiak (147), a harmadikon pedig a mongolok (78) zártak.

A vb-n péntektől már csak a kötöttfogásúak szerepelnek: a magyarok közül Lévai Tamás (77 kg) a bronzéremért lép szőnyegre az esti programban, 18 órától, míg Szabó László (82 kg) a vigaszágon folytatja a küzdelmeket, Kecskeméti Krisztián (60 kg) és az olimpiai ötödik Szőke Alex (97 kg) pedig a 10.30-kor kezdődő viadalon mutatkozik be a vb-n.

VILÁGBAJNOKSÁG, OSLÓ
A női verseny záró napjának dobogósai
57 kg

1. Helen Louise Maroulis (Egyesült Államok)
2. Anshu Anshu (India)
3. Davaachimeg Erkhembayar (Mongólia) és Nandzso Szae (Japán)
A döntőben: Maroulis–Anshu 4:1-nél tus
59 kg
1. Biljana Zsivkova Dudova (Bulgária)
2. Hanaj Akie (Japán)
3. Sarita Sarita (India) és Bааtаrzsаvin Soovdor (Mongólia)
A döntőben: Dudova–Hanaj 6:4
68 kg
1. Merim Zsumanazarova (Kirgizisztán)
2. Mijadzsi Rin (Japán)
3. Hanum Velijeva (Orosz Birkózó Szövetség) és Tamyra Mariama Stock Mensah (Egyesült Államok)
A döntőben: Zsumanazarova–Mijadzsi 4:0-nál tus
72 kg
1. Furuicsi Maszako (Japán)
2. Zsamila Bakbergenova (Kazahsztán)
3. Anna Carmen Schell (Németország) és Buse Cavusoglu Tosun (Törökország)
A döntőben: Furuicsi–Bakbergenova 3:0

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
22 órája

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid: Erősebben fogok visszatérni

Birkózás
2025.09.26. 09:46

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33
Ezek is érdekelhetik