Birkózás: Sastin Marianna lett a Vasas szakosztályának társelnöke

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 14:49
null
Sastin Mariannát motiválja a budapesti Eb (Fotó: Tumbász Hédi)
Sastin Marianna lett a Vasas birkózószakosztályának társelnöke.

A klub közleménye kiemelte: a 38 esztendős Sastin a tokiói olimpiát követően még nem határozott arról, meddig folytatja sportolói pályafutását, ugyanakkor a jövő évi budapesti birkózó Európa-bajnokság nagy motivációt ad számára. Emellett már készül az élsport utáni időszakra is, így örömmel fogadta el Markovits László klubelnök és Kacsó Tibor szakosztályelnök felkérését arra, hogy szakosztályi társelnökként segítse tovább a Vasas birkózóműhelyének fejlődését.

„Tizenegy éve vagyok a Vasasban, így nagyon örültem ennek a lehetőségnek, és remélem, hogy érdemben fogom tudni segíteni a szakosztályunkat” – fogalmazott a 2013-ban hazai közönség előtt vb-aranyat nyerő Sastin.

„Nagyon fontos feladatnak tartom, hogy világbajnokként és olimpikonként megfelelően reprezentáljam kifelé is a Vasas-birkózást. Azt látni kell, hogy minden küzdősport nehéz helyzetben van, hiszen manapság a fiatalok körében kevésbé népszerűek azok a sportágak, amelyekbe rengeteg energiát és munkát kell fektetni, miközben kicsi az esély a sikerre és az egzisztenciateremtésre. Ezért is kell sokat tennünk annak érdekében, hogy a gyerekek megmaradjanak a sportágnak, és a családi háttér mellett a szakosztály is tudja biztosítani számukra a megfelelő feltételeket az élsportolói célokhoz” – fejtette ki.

Markovits László klubelnök hangsúlyozta, tudatosan szeretnének lehetőséget adni a Vasas család meghatározó sportolóinak, hogy akár már az aktív pályafutásuk alatt be tudjanak kapcsolódni a saját szakosztályuk vezetésébe.

„Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron után most Sastin Mariannával bővül ez a kör, aki szintén egy igazi példakép a klub és a birkózóink számára. Biztos vagyok benne, hogy komoly hozzáadott értéket jelent majd szakosztályi társelnökként a mindennapok során, és vele erősödve a küzdősportágakban adódó kihívások megoldásában is hatékonyabbak tudunk lenni” – vélekedett.

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Fél gőzzel is nyert a Vasas Balatonfüreden a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.10.12. 20:19

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18
Ezek is érdekelhetik