Birkózás: Lőrincz Tamást beválasztották a UWW sportolói bizottságába

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.10.13. 11:27
null
Lőrincz Tamást századossá léptették elő (Fotó: MBSZ, BHSE)
A múlt héten lezajlott oslói világbajnokságot megtisztelte jelenlétével az olimpiai, vb- és négyszeres Eb-győztes Lőrincz Tamás is, ezúttal már nem versenyzőként, hanem egyrészt a stáb tagjaként, másrészt újsütetű sportdiplomataként – számolt be a Magyar Birkózószövetség.

 

A rangos viadal alatt újult meg ugyanis a nemzetközi szövetség (UWW) sportolói bizottsága, s a 663 vb-re nevező birkózó közül majdnem négyszázan, egészen pontosan 397-en szavaztak arra, kik képviseljék őket a sportág vezető szervezetében.

A UWW előírásai szerint a sportolói bizottság hét tagja között minden földrészt legalább egy embernek képviselnie kell, s legalább két helyet nőknek tartanak fenn. A szavazatokat két technikai küldött számolta meg, akiket a UWW szerb elnöke, Nenad Lalovics kért fel a feladatra.

Ennek eredményeként és az említett szabályok alapján alakult ki a következő négyéves ciklus sportolói bizottsága. Magyar szempontból nagy öröm, hogy Lőrincz Tamás kapta a legtöbb voksot, 189-et! Mellette-mögötte a japán Szuszaki Jui (181), az örmény Arszen Dzsulfalakjan (177), az iráni Hasszan Jazdanicsarati (164), a Costa Rica-i Maxwell Lacey Garita (132), a nigériai Blessing Oborududu (90) és az ausztrál Jessica Lavers-McBain (68) került be a grémiumba.

Lőrincz Tamást a napokban egyéb hivatalos elismerés is érte: a BHSE vezetése ünnepélyes keretek között köszöntötte a tokiói olimpián és paralimpián sikeresen szereplő versenyzőit, s kiválóságunkat a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaként főtörzsőrmesterből századossá léptették elő.

Legendák egy képen – balra Lőrincz Tamás, középen az orosz Roman Vlaszov, jobbra Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója (Fotó: MBSZ)
Legendák egy képen – balra Lőrincz Tamás, középen az orosz Roman Vlaszov, jobbra Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója (Fotó: MBSZ)
Legfrissebb hírek

Birkózás: Oroszország sportminisztere meglátogatta a KIMBA-t

Egyéb egyéni
2025.05.19. 16:28

Szőke Alex: Ott vagyok az öt legjobb között!

Birkózás
2025.05.19. 08:53

Főleg papírforma eredmények születtek a női birkózó-bajnokságon

Birkózás
2025.05.18. 15:58

Vitek Dárius: A zoknimat sem tudtam felvenni

Birkózás
2025.05.09. 16:10

Birkózás: megkapta tízéves ezüstérmét Papp Bertalan

Birkózás
2025.05.09. 14:49

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Birkózás: Végh Richárd nagy álma a következő olimpia

Birkózás
2025.05.08. 08:59

Orosz–amerikai birkózótalálkozó lehet júliusban

Birkózás
2025.05.03. 14:00
Ezek is érdekelhetik