Birkózás: letették az abonyi edzőcsarnok alapkövét

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 12:01
null
Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózóról nevezik majd el a létesítményt (Fotó: Mészáros János)
Letették pénteken Abonyban a helyi birkózó edzőcsarnok alapkövét – közölte az MTI.

 

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó-szövetség (MBSZ) elnöke beszédében kiemelte, hogy 2010 előtt erről az alapkőletételről „még álmodni sem lehetett volna", de 2010 után a kormány stratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, és az azóta, „nem kis ellenszélben" meghozott döntéseknek köszönhető a mostani abonyi fejlesztés is.

„Nemcsak birkózó csarnokot építünk itt, hanem tornatermet is, tehát azt a létesítményt, amelyet majd délutánonként a birkózók vesznek birtokukba, délelőtt a gyerekek használhatják" – jelentette ki Németh Szilárd. Hozzátette, hogy az abonyi iskola az egyik legnagyobb erőforrás-tartaléka lesz a magyar birkózásnak.

A szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy a sportág nagy hagyományokkal rendelkezik Abonyban, a település szülötte többek között Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, a Nemzet Sportolója is, akiről majd elnevezik az abonyi létesítményt.

„Ez a csarnok 235 millió forintért épül fel, ebből több mint 200 millió forint a magyar kormány támogatásával került ide, és itt kell kiemelnem, hogy 2015 óta hétmilliárd forint érkezett a Magyar Birkózó-szövetséghez infrastruktúrafejlesztésre" – mondta Németh Szilárd.

Az MBSZ elnöke arról is beszámolt, hogy az abonyi csarnokban 40 gyermek birkózhat majd két szőnyegen, a létesítmény teljes területe pedig több mint 300 négyzetméter lesz.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Egyéb egyéni
6 perce

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
5 órája

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02
Ezek is érdekelhetik