Férfi asztalitenisz BL: négy közé vágyik a PTE-PEAC

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.10. 18:23
null
Demeter Lehel (jobbról az első) már BL-rutinnal is rendelkezik (Fotó: Tumbász Hédi)
A PTE-PEAC asztaliteniszezői a négy közé vágynak a férfi Bajnokok Ligájában.
Az együttes pénteken megtartott szezonnyitó sajtótájékoztatóján Ács Pongrác szakosztályvezető – egyben klubelnök – kiemelte: a városban, de még a régióban sincs másik olyan csapat, amely hozzájuk hasonlóan egymást követő két évben magyar bajnok tudott lenni, illetve nemzetközi kupában szerepelt.

„2008 óta nem volt példa arra, hogy magyar férficsapat mérettesse meg magát a Bajnokok Ligájában, sőt, az akkori BVSC-nek a BL-szerepléséhez világsztárokra volt szüksége, míg a pécsi együttes mindezt saját jogon vívta ki. Az asztalitenisz életében így is több fejezetet írtak már a fiúk, most egy újabb következik. Azért megyünk oda, hogy bekerüljünk a legjobb négy közé, számunkra nincs lehetetlen”
– közölte.

A csapat tagjai közül a szerbek olimpikonja, Pető Zsolt kifejtette: az olimpián szerzett tapasztalatokat biztosan kamatoztatni tudja majd a BL-ben és a magyar Extraligában. „Jó formában vagyunk, magas színvonalat tudunk hozni, Demeter Lehellel pedig már van tapasztalatunk az első számú európai liga megmérettetésében” – mondta Pető.

Demeter Lehel a BL-szereplés kapcsán hozzátette: önbizalmat ad nekik, hogy saját jogon, önerőből vívták ki az indulási jogot, és bár nagyon nehéz riválisokkal találkoznak, törekednek a legjobb teljesítményre. Molnár Dávid, a csapat legifjabb játékosa megtiszteltetésnek érzi, hogy a hazai és nemzetközi színterén is számítanak a játékára, míg Kovács Sebestyén, az U21-es magyar bajnok azt emelte ki, hogy a klub és a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara mindent megtesz azért, hogy meglegyen a kellő összhang a sport és a tanulás között.

A PTE-PEAC Kalo-Méh férficsapata a legutóbbi két szezonban még az Európa-kupában szerepelt, és az ott elért jó eredményeinek köszönhetően indulhat a BL-ben. Ott a csoportkörben Ausztriában szerepel majd a házigazda Wels, a német Neu-Ulm és a belga Sokah Hoboken társaságában. A csoportok küzdelmeit egy helyszínen bonyolítják le 2-3 nap alatt, majd következik a negyeddöntő.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Véget ért a Lei, Szántosi páros menetelése

Egyéb egyéni
2025.04.02. 17:39

Asztalitenisz: A Lei, Szántosi páros egyetlen európaiként elődöntős Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.02. 13:31

Asztalitenisz: a Lei, Szántosi páros bravúrja Otocecben

Egyéb egyéni
2025.04.01. 15:49

Két magyar ezüst a lengyelországi para-asztalitenisz vk-n

Egyéb egyéni
2025.03.31. 10:35

Asztalitenisz Ek: nehéz, de nem reménytelen a Budaörsi SC helyzete

Egyéb egyéni
2025.03.29. 20:00

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58
Ezek is érdekelhetik